Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Áttérünk a rendezésre

egész darabot, vagy pedig csak azt a kulminációs pontot, amit itt az imént megrendezett?- A kulminációs pont még nem érkezett el - felelte Vahtangov. - A küldöttség, amelynek élén magának meg kell jelennie a színpadon, még nem jött meg. Amikor belépnek, feltevésem szerint Sipucsin már a szekrényen fog ülni, Tatjana Alekszejevna az egyik szekrénybe bújik, Mercsutkina a másikba, Hirin pedig vad indiánként ugrál az asztalokon, s számláival hadonászva üvölts „Mars ki!" Ebben a pillanatban lép be a küldöttség. Ez a darab tetőpontja! Kezdeni viszont mérsékelten kell, körülbelül úgy, ahogy maga indította el a szereplők kölcsönös kapcsolatait, de a szobát olyan kicsinek hagynám, mint most. Természetesen meg kell még találnunk a megfelelő világítást. Az igazgatói szobában, a plüssfüggönyökkei takart bejárat mögött minden világos, napos, itt viszont sötétség s valami bánatos légkör honol. Meg kell keresni a fényt... így fogja majd próbálni?

Egyhangúan támogattuk Vahtangov javaslatát. Képzelőereje, váratlan ötletei mindig lebilincseltek minket.- Nos, leendő rendezők - fordult ismét hármunkhoz Jevgenyij Bogratyionovics -, milyen benyomást nyertek a mai próba nyomán? Hiszen maguk miatt törtem magam!

Gondoltuk, hogy Vahtangov tréfál és feleletként mosolyogtunk.- Nagyon tetszett - tört ki belőlem.- Édes lelkem - fordult hozzám túláradó gyöngédséggel Vahtangov -, jegyezze meg egyszer s mindenkorra: nem bókokat várok maguktól, hanem annak a rendezői módszernek megállapitását, jellemzését, meghatározását, amelyet szemléltetően bemutatok a maguk leendő ragyogó - s ebben egy fikarcnyit sem kételkedem - rendezői működéséhez !

ó, hogyan tudott Vahtangov gúnyolódni! Fülem égett. Erre nem volt mit válaszolni!- lOh