Gorcsakov, Nyikoláj: Vahtangov rendez. I. - Korszerű színház 74. (Budapest, 1964)

Áttérünk a rendezésre

tovább. Vahtangov oldalról ugyancsak az asztal alá bújik, Mercsutkina pedig az asztalon bason fekve esernyőjével próbálja előhalászni valamelyik partnerét az asztalnak bol az egyik, bol a másik oldalán, s közben szerepe szavait intézi hozzájuk. Tatjana Alekszejevna, aki az előző jelenet alatt a tükörben nézegette magát /„Hogyan öltözött és fésülködött! Egyszerűen elragadó!"/, elSjön a szekrény mögül, megpillantja ezt a festői csoportot, de csöppet sem lepődik meg rajta s teljesen nyugodtan mondja:- Néni, mindenki azt mondja, hogy maga itt zavar. Hogy maga milyen...

És Mercsutkina az asztalon ülve ugyanilyen nyugodtan feleli rá:- Szépségem, anyám, járjon közben értem. Már csak hálni jár belém a lélek, a kávét is minden kedv nélkül ittam meg.

Nem tudtuk magunkat tovább tartóztatni, kitört belőlünk a nevetés és hangosan vitatkoztunk az imént látott epizódon.

Vahtangov felállt a padlóról és „kilépve az alakból" átment a termen.- Miféle zaj ez? Miért zavarják a próbát? - kérdezte vidáman.- Nagyon jó... és szokatlan - felelte mindnyájunk helyett Szimonov.- Mit jelent az, hogy „szokatlan"? Nem lehetne igy a valóságban? Vagy szétromboltuk a szereplők viselkedésének és jellemének logikáját? Jobb lett volna egy csomóban tolongani? Vagy pedig az eredeti beállításban játszani? - tette fel egyik kérdést a másik után Vahtangov. - Borisz Jevgenyevica, ön mint rendező, hogy tartja hitelesebbnek?- Az a beállítás, amelyet ön javasol - felelte Zahava -, nemcsak hitelesebb az előzőnél, hanem sokkal kifejezőbb is. De hogyan jussunk el hozzá? Erre építsük fel az

103 -