Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)
A játék
A színész legyen mindig képes arra, hogy meghatározza , milyen formai elemekre kell koncentrálnia a néző figyelmét: fizikai hatásra-e vagy hanghatásra. Ha azt akarja, hogy a figyelem a szövegre irányuljon, megmerevedhet egy bizonyos helyzetben vagy nivellálhatja a mozgását lassú, nem erőteljes fázisokba, afféle monoton kinetikai alapon. És megfordítva, hangmonotónia, sőt, szünet is segit abban, hogy aláhúzza azt a vizuális elemet, amellyel meg akarja lepni a közönséget. A monotónia, ebben az esetben, nem jelent tudatosan fokozott ismétlést, hanem finom módosítások, árnyalt változtatások sorozatát, egészen egyszerűen a hirtelen átmenetek mellőzését. Nagyon gyors fizikai- és hanghatások változtatásával - oly módon, hogy ne legyen ideje diakronként rögziteni ezeket a hatásokat, hanem teljes szinkronként rögzitse őket - azt a benyomást kelthetjük a nézőben, hogy egyszerre lát és hall. Előfordulhat a színésznél a fizikai és a hangi szinkronizációja. Ebben az esetben olyan sztereotipiákról van szó, amelyekhez a közönség már hozzászokott az életben. Például, a színész amikor azt mondja: „In nomine Patris et Filii etc." - keresztet vet. A színésznek, általában, meg kell határoznia a nézővel kapcsolatot teremtő hatás elsőbbségét. Hindig tudjon válaszolni a rendezőnek arra a kérdésére: milyen hatással akar elsősorban hatni a nézőre - vizuális vagy hanghatással? És ha ezeket a hatásokat szinkronban akarjuk bemutatni, hogyan komponáljuk meg őket, hogy ne zavarják és ne tévesszék meg a néző figyelmét? Színpadi polémia Ez az elv azon alapszik, hogy színészi kifejezési eszközökkel vagy egyéb kiegészítő eszközzel aláhúzunk egy cselekvést, de esek az eszközök tagadják a cselekvést. El- 79 -
