Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

külföldi vendég, Laertes barátja stb. Az előadás átépítése, a mesterkélt értelmezések sora mind ezt az aktivizálást célozzák, vitatható módszerekkel, de céljaiban helyeselhető lendülettel. Másrészt feladatuknak tekintik, hogy a színészi-rendezői munka komponenseit, a kompozíciót és rögtönzést kifejlessze^ újrateremtsék ë kettő egyensúlyát: azzal, hogy a néző "beleszól" a darabba, uj és uj szituációk keletkeznek, melyeket nem lehet előre tervezni, csupán kereteiben lehet előre meghatározni, igy a szinész eleve arra kényszerül, hogy állandóan újra és újra átdolgozza szerepét, tehát,hogy rögtönözzön. Ezzel aztán a fantázia szerepe is megnő, talán tulságosan szertelen lesz az opolei színházban. A gyakorlati célkitűzések sorában szerepel. hogy a színház főalakja a szinész, szcenika, világítás, mesterséges tér stb. nincs ebben a színpadképben, mint ahogy szinpad sincs. Csupán egy nagy terem van, ahol néző és szerepló ugyanabban a térben foglal helyet, a nézők tehát a színpadon ülnek, és a színészek a nézőtéren játszanak, mert a kettő ugyanaz a tér, nincs rivalda,nincs függöny, nincs kettéosztott tér, epicentrum stb. Az opolei színház tehát radikális szakítás az eddigi szinházi konvencióval : az épülettől kezdve a szövegkezelésig, a néző résztvevő játékától - melyben még maszkot is kaphat - egészen a rendező pszichológus varázsló mivoltáig minden "másképp van" ebben a kísérleti színházban. Meg kell jegyeznünk már itt, hogy ennek a szinházi kísérletnek elbírálásához egy-egy előadást is látni kellene, mert igy leírva csupán a furcsa, hóbortos rendezői utasítások kötik le a figyelmünket, lehet, hogy mindez megvalósítva sokkal valószerübb, átélhetőbb. Meg aztán látni kellene a közönség reakcióit- 7 -