Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Rendezés

Egyetlen uj előadásnak sem szabad - amennyiben meg akarja valósítani ösztökélő és pszichodinamikus célját - megismételnie az előző színdarabnál használt hatásokat. Ezért minden uj rendezés legyen a nézőket megbotránkoztató etűdök sorozata. Ez a minden rendezésben jelentkező megújulás, rendszeres megújulást követel a munkamódszerben is.

Mindezzel lehetőséget nyújtunk mind a színésznek, mind a rendezőnek, hogy teljesen uj helyzetekkel találja szembe magát, amely ösztökéli a tudat mélyét, és lehetővé teszi a színész számára, hogy a priori szabályok nélkül improvizáljon. A munkát különleges, csaknem titokzatos légkör vegye körül5 valamiféle kaland légköre. Csaknem paradox kapcsolat, kihivó kapcsolat keletkezzék a rendező és a szöveg, a szinész és a szerepe, a szinész és a rendező között. És mindez azzal a céllal, hogy kölcsönösen ösztökéljen, hogy uj lehetőséggel lepjék meg egymást, hogy elmélyítsék és gazdagítsák az előadás strukturáját.

A rendező, a maga részéről, Inkább utaló, határozatlan, nem szabatos, de szavakban, frázisokban vagy képekben gazdag terminológiát használjon. Ezek a szavak, frázisok vagy képek legyenek olyanok, hogy megragadják a színész képzeletét, és spontán cselekvési mintaképeket robbantsanak ki. A rendező soha ne teórizáljon a próbákon, a munkája abban áll, hogy ösztökéli a szinész képzeletét, és technikai instrukciókat ad a szerepfelépités megalkotásához. Ne engedje meg a színésznek, hogy szavakban mondja el a javaslatait, a szinész, minden javaslatát, organizmusával fejezze ki. A szinész feladata, munkája közben, nem az, hogy intellektuelként gondolkozzék, hanem, hogy a testét használja kifejezési eszközként. Innen adódik, hogy rendkívüli fontosságú és szükségszerű a szinész fizikai ügyessége és az a képessége, hogy pszichofizikai eszközeit gazdag változatú skálában tudja felhasználni. Nap mint nap gyakorolnia kell, hogy kiszélesítse hangja és teste kifejezési lehetőségeit.- 67 -