Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Rendezés

munka folyamán kapott hatásokat /a színész javaslatait, improvizálás! vázlatait, fiziko-vokális lehetőségeit, pszichikai jellegzetességeit/, dolgozza át őket a rendezői terv keretében felhasználható elemekké, majd konkrét instrukciók formájában juttassa vissza a színészhez.

c/ A végső szakaszban megy végbe az előadás kikristályositási folyamata. Ezek az utolsó próbák, valóban logikus és homogén egésszé olvasztják az emlékpróbák folyamán felhalmozott nagyszámú elemet. Ettől kezdve ne erőszakoljon sem a rendező, sem a színész olyan uj elemeket, amelyek nem vágnak a rendezés pillanatnyi állapotába. A rendező úgy kezelje az előadást,mint egy immár saját élettel rendelkező autonóm egészet, vagy mint egyik kollegája munkáját,és ugyanannak a szerkezetnek a keretében, nagyobb változtatások nélkül, eszközöljön javításokat.

A színésszel végzett munkának van egy olyan szektora, amely, jóllehet nagy fontosságú, mégis nehezen meghatározható. Ez a szektor a rendező pszichológiai munkája a színésszel. A rendező igyekezzék megismerni, milyen szerepet akar játszani a színész a magánéletben, milyen fogadtatást vér a többiektől /ismerje meg a maszkját vagy a „personáját"/, ismerje meg a titkos törekvéseit, a komplexusait, az élettörténetét, a személyes tapasztalatait, mindazt, amit el akar rejteni az élettörténetéből és mindazt, amit fitogtatni szeret, ismerje a képzeletét, hogyan reagál a szavakra, a zenére, a képekre, mik a fizikai lehetőségei, melyek a pszichikai és fizikai hiányosságai.

Mindennek az ismerete lehetőséget nyújt a rendezőnek, hogy feszültséget teremtsen a színész és a színész ábrázolta színpadi alak között. A próbák alatt látszólag teljesen technikai instrukciókat ad a színésznek, ezek azonban, valójában, meghatározott szempontok szerint történnek, és arra vonatkoznak, amit a színész nem szívesen mutat meg, vagy aminek nincs trudatában.- 65 -