Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Rendezés

szerepében a másik színész anélkül, hogy ne változnék meg a szerepinterpretálás is, amely - az uj szinész pszichofizikai tulajdonságain alapulva - beleilleszkedik a rendezés sajátos struktúrájába. Amikor a szinész konkrét szerepen dolgozik, küldje el őt a rendező különleges filmekhez, sportmérkőzésre, templomba, ajánljon neki meghatározott olvasmányokat /nem azért, hogy történelmi ismereteket szereztessen vele, hanem, hogy ösztökélje a képzeletét/.

Az emlékpróbák folyamán a szinész - ösztökélve a rendező nyújtotta instrukcióktól - megalkotja szerepe morfológiai vázlatát. Közte és a rendező között kölcsönös ösztökélés alakul ki - konkrét javaslatok, gondolati aszszociációk, improvizációk -, ami - mindinkább gazdagítva a színpadi alakot - jellegzetességeiben és legapróbb részleteiben is, élve boncolja a szerepet.

Ebben a szakaszban rendkivül fontos, hogy egy sor olyan etűdöt végeztessünk el a színésszel, amelyek ugyanarra a jelenetre vonatkoznak ugyan, de más körülmények között, mint amilyenek az előadásban jelentkeznek majd: más helyeken, dinamikus vagy statikus helyzetekben, olyan kelléket adva a színésznek, amelyet az előadás folyamán nem használ. Adjunk például Hamlet kezébe a „To be or not to be..." monológ közben egy palackot, és a szinész úgy építse fel a jelenetet, hogy igazolja ennek a kelléknek a használatát.

A színésszel végzett munka az ösztönzés és gazdagítás állandó folyamata. A szöveg elolvasása után keletkezett látomásból a rendező leszögez a színésszel egy-két alapelemet, érthető képekkel és technikailag konkrét javaslatokkal irányítva a színészi improvizálást. E kezdeti munka folyamán, a rendezőnek alaposan figyelembe kell vennie a szinész javasolta lehetőségeket, még akkor is, ha azok ellentmondanak az ő elképzeléseinek. Ne kényszerítse munkatársait, hogy szó szerint elfogadják és végrehajtsák a benne zsibongó látomást. Fogadja be a színésszel végzett- 64 -