Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Rendezés

Éppen igy, a Kordiámban az ágyak - a tébolyda illúziójának megteremtésére szolgáló alapelemek - a színész mozgáslehetőségeinek ugródeszkái lettek, gimnasztika! térré váltak. Ezek az ágyak - rajtuk ültek a nézők-betegek is - az elmebetegek számára, deliriumos rohamukban, a valóságos világot jelentették.

A probléma tehát, a tér építészeti organizációja. Nem beszélhetünk többé - a szó hagyományos értelmében

vett - háromdimenziós díszletekről. A hangsúly a jelmeze-21

ken van, a rendezés struktúrájához szorosan kapcsolódó színpadi tárgyakon és olyan építészeti tér elrendezésen, amelyben irányítani lehet a két „együttest": a színészeket és a nézőket.

A tér elrendezése nem jelenti egyben a színházépület rekonstrukcióját is. A gépezet és más bonyolult felszerelés nélküli, zord állapotokhoz való visszatérést jelenti, visszatérést a színház szabadságát és lehetőségeit növelő állapotokhoz. Olyan üres terem lenne a legalkalmasabb helyiség /csűr, tornaterem stb./, amely az akadémikus színház egyetlen jegyét sem viseli magán, színpad nélkül, rivalda nélkül, leszögezett széksorok nélkül, gépezet nélkül. Ilyen feltételek között könnyebb kitörölnünk gondolatainkból a nem igazi színház fogalmát, az olyan szinház fogalmát, amely különválasztja a színészeket és a nézőket.

Az ilyen színházi elrendezés eredménye lenne:

1. Az egész terem teljes és homogén kihasználása, színpadra /színészek/ és nézőtérre /nézők/ történő felosztás nélkül.

2. Minden előadáshoz más-más térelrendezést /nézőhelyek, folyosók, drámai epicentrumok/ lehetne alkalmazni, a rendezői terv szerint. Ugyanakkor olyan egyszerű eszközöket használhatnánk,mint emelvényeket a terem egyes részeiül—"A jelmezek és kellékek színpadi funkciójáról lásd a játékról szóló fejezetet.

I- 60 -