Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

ványosaág marad: annyira groteszk és újszerű, Hogy a néző - mint ahogy az olvasó is - csupán csodálkozással, mulatsággal és érdekest váró és szemlélő felcsigázottsággal figyel. A részvételhez az kellene, hogy a pusztán pikáns, érdekes, önmagában Is meghökkentő "sokkja" már elmúljon, és a nézőt ezek a hatások ne önmagukban foglalkoztassák és kössék le, hanem átvezessék a darab, az előadás mondanivalójához, cselekvésre indítsák. Ez azonban - nézetünk szerint - nem történik meg, mert a nézőt, egyszerűen fogalmazva, a "jó cirkusz" érdekli, ennek furcsaságaira kénytelen figyelni, mert a kisérlet poénjai is erre futnak még ki.

Másodszor: lehet-e ennyire "mást" játszani ugyanannak a szövegnek megtartásával, minimális átalakításával? Lehet-e Hamletból modem képzelt beteget, tehát vigjátékot csinálni, Kordlánból pszichoanalitikus kórházat és ideggyógyintézetet varázsolni anélkül, hogy a darab belső, emberi és társadalmi tartalma meg ne törjön, el ne vesszék? Azt hisszük, nem igen van erre mód. A montázstechnika "valami más", mint a darab önkényes átinterpretálása, átírása a darabnak, melyből csupán annak cime marad meg.

Hiszen, mondjuk a fentebb említett "bagoly és szamár harc"anynyira távoleső, csupán érintőleges asszociációban kapcsolódik Faust lelkének kettősségéhez, hogy erre a tartalomra nem igen fut rá a néző érzés- és gondolatmenete. Annál inkább élvezi ennek a jelenetnek önmagában vett érdekességét, ötletességét , frappáns mivoltát. Tehát a két sik - a szöveg "objektiv" tartalma, és a "rájátszott" montázs, a "más tartalmú" játék is két különálló résszé változik.Amit Barbi I "wishful thinking"' és a- 22 -