Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

problémáira abban a másik korban élő drámai hős csatáiban. Enélkül a történelmi tengely nélkül nincs igazi drámai élmény. S mit látunk Barbánál? Szerinte az igazi színházi "részvétel" nem más, mint az ember reagálása a darabban megjelenitett, kiemelt "archetípusra", tehát tudatalatti reakció, mely majd gerince lehet a tudatos élvezetnek. Nézzük meg egy kicsit közelebbről az archetípus és történelem kapcsolatát, mi az amit Barba itt elfelejt?

Egyik helyen azt Írja, hogy "különböző mítoszokban jelentkezik az áldozat, az önmagát a közösségért feláldozó egyén archetípusa: mint Prométheusz, isten báránya és Winkelried, a már említett svájci szabadsághős." A felhozott példák tehát ugyanazt a tudatalattiba süllyedt lényeget elevenítenék meg: az áldozatot. Csakhogy ez a három típus valóságban három egymással szembenálló tipus. Prométheusz az istenek ellen lázadó hős, első azöE között a héroszok között, akik a mitosz és vallás uralmát megtörték, az első a világ demitizálói között! Fellázad az isten ellen, megtöri hatalmát, ellopja a tüzet, s ezzel a teremtő ember képévé válik. Isten báránya - Jézus -, viszont az istennek engedelmeskedő . alázatos, vallásos, tehát behódoló tipus, éppen ellenkezője Prométheusznak. Prométheusz nem áldozat, hanem hős, tragikus nagyság, Jézus viszont ugyancsak nem áldozat, hanem önkéntes, paszsziv mártír. Az áldozat az, akit feláldoznak. Aki önként vállalja a nem cselekvő önfeláldozást, az a mártir egy ritka határesete.

Végül a svájci szabadsághős az előző kettő transzcendentális lényével szemben profán' hős, üz előzők isteni csatáival szemben földi csatákat viv. Vagyis: ezeknek a figuráknak lényegét. alak- 11 -