Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)

Bevezetés

jai izgalmas sajátságát, és cselekvésük, harcuk, mivoltuk lényegét történelmi sajátságaik szabják meg. Ha csupán mint "áldozatot" tekintjük őket, ha bele akarjuk préselni az "áldozat" archetípusába - semmi sem marad lényegükből, lepárlódik valami átélhetetlen, fogalmi logikai alakzattá. Ugyanigy önkényes leszűkítés és hamis értelmezés az az elképzelés, melyben Barba azt állítja, hogy Hamlet voltaképpen az "outsider és a közösség" viszonyának archetípusa. Nem veszi észre, hogy Hamletban épp azt élvezi a mindenkori közönség, hogy mint outsider egyúttal egy eljövendő társadalom tagja már, s ugyanakkor saját világának sem csupán "outsidere." Ha az lenne, ha valóban kivül állna rajta, gondolkozás nélkül meggyilkolná Claudiust, hiszen nem érdekelnék és nem kötnék közösségének erkölcsi normái!

Ez a történelmietlen koncepció tehát nem veszi figyelembe a figurák, drámai helyzetek valóságos szerkezetét, erőszakoltan keres bennük valami pszichoanalitikus módszerrel kielemezhető és felhasználható "póttartalmat". Barba elméletében két ilyen póttartalom is fedezhető fel: 1. vallásos, katolikus misztika erős befolyása. Faust interpretációján, Kordián /Sloyackl lengyel drámaíró darabja/ feldolgozásán erősen érezni ezt a gondolati-szellemi erőszaktételt. Barba szerint pl. a "szerzetes" az emberi léleknek egy ilyen tudatalattiba süllyedt "archetípusa". /Vö.46.old./ Miért? Vajon a protestáns vallásban nevelkedett ember számára is az, vagy a vallásos ideológiától függetlenebb nevelésben felnőtt mai ember számára is ilyen döntő és lényeges szimbólum, archetípus lehet a szerzetes? Nem hisszük. Itt csupán a katolikus mitológiában élő, azt gyakorló ember szimbólum- 12 -