Barba, Eugenio: Kísérletek színháza - Korszerű színház 73. (Budapest, 1965)
A beszélt nyelv technikája
Mint ahogy az életben nem létezik egyetlen fő beszédforma, hanem számtalan - kortól, betegségektől, jellemtől, egyéni lelki-testi felépitéstől függő - beszédformával találkozunk, ugyanúgy a színházban sem elégedhetünk meg egyetlen beszedformával. A szinpadon, általában, a dikciót pontos és monoton artikuláció jellemzi. Ez művészileg szegény és ugyanakkor affektált is. Az életben hallható számtalan - az egyének lelki-fizikai sajátosságaitól vagy patológiájától függő - beszédformát véve alapul, a színésznek meg kell tanulnia, hogy több művészi beszédformát használjon. Ezek segítségével tudja jellemezni, parodizálni, leleplezni a szinpadi alakot. Minden szerep másfajta beszédformát követel, sőt, a szerepen belül is - a helyzetnek vagy a körülményeknek megfelelően - ki kell használni a beszédforma változtatásával járó lehetőségeket. A következőkben néhány, a beszédképzelet kibontakoztatására szolgáló gyakorlatról szólunk: a/ Utánozzuk néhány ismerős személy beszédét. b/ Fejezzünk ki, csak beszéd utján, különböző jellemeket /zsugori, újgazdag, Ínyenc, ájtatos ember stb./. c/ Jellemezzük; csak beszéd segítségével, a testilelki tulajdonságokat /fogatlan ember, szívbeteg, neuraszténiás sth./. Helytelen, ha megkettőzzük a mássalhangzókat. Beszéd közben "támaszkodjunk" a magánhangzókra. A mássalhangzókettőzés gégefőzárt okoz. Beszéd közben lélegezzünk ki a magánhangzókon és ne a mássalhangzókon vagy két szó között. Ha a beszédgyakorlatok folyamán meg kell kettőznünk valamelyik mássalhangzót, kettőzzük meg arányosan a magánhangzókat is. Úgy ejtsük ki a mondatot, mint egy - a gégefő bezáródását megakadályozó - hosszú légzési fázist. Ezzel szemben, ha suttogunk, "támaszkodjunk" a mássalhangzókra. Ilyenkor tehát meg is kétszerezhetjük a mássalhangzókat . Kerüljük a szünethalmozást. A szünetnek, mint kifejezési eszköznek a feltételei: a/ Alkalmazzuk szükmarkuan és ott, ahol interpretáló jellege van. b/ Keiüljük a nem művészi szüneteket és azokat? amelyek függetlenek a szerep felépítésétől /a szinész fáradtsága, természetből fakadó terjengősség stb./.- 105 -