Redgrave, Michael: Mesterség és művészet - Korszerű színház 72. (Budapest, 1964)

III. Shakespeare és a színészek

- 63 -▼an és ha meglesz a bátorsága, hogy agy játssza a szerepet, ahogyan látja, akkor csodálatos dolgot fog művelni." és rá­mutatott, hogy miután Macbeth Így káromolta az Istent ás esd szerint félkegyelműnek nevezte, az isten, úgy mondhatnák, oly mádon "üt vissza", ahogyan Macbeth szivébe a legnagyobb rémületet Ültetheti: azzal a hírrel, hogy a b Írna mi erdő mo­zogni kezdett; hiszen ez a hir közvetlenül követi az Idézett monológot. Macbeth, ha figyelik a szöveget, úgy hal meg, hogy azt kívánja: pusztuljon vele az egész világ. Unom, gyűlölöm a nap sugarát, Dőlne már romba az egész világ! és Hát legalább páncélban hulljak el! /V. felvonás, 5. jelenet - Szabó Lőrinc fordításé/ és ami nemes és hősi katonai mivoltát illeti, nem szabad el­felejtenünk, hogy kész agyán megvívni Mssdsffel, mert győz­hetetlennek hiszi magát, de mihelyt Macduff megmondja neki, hogy "idő előtt vágták ki az anyjából", Macbeth igy szólt "Nem vivők veled." A másik tulajdonság, amelyet gyakran tulajdonítanak Macbethnek, az, hogy ő költő; és est a minőséget igen gyak­ran és nézetem szerint felelőtlen, sőt nevetséges mádon ru­házzák rá Shakespeare számos más főhősére. /Hz csak akkor igaz, ha azt mondjuk, hogy mind "költők"./ De e téren is a szövegben gyakran semmi utalás nincs arra, hogy az alak tu­datosan vagy öntudatlanul költőien fejezné ki magát. lem másról van itt szó, mint arról, hogy Shakespeare költészetbe öltöztette a maga alakjait éa költészetet adott a szájukba. A Minden ,1ó. ha vége jóban egy jelentéktelen Slső ur mond­hatja ki az emlékezetes sort: életünk szövete vegyes fonálból áll össze, jóból és rosszból. /IV. felvonás, 3. jelenet - Vas István fordítása/

Next

/
Thumbnails
Contents