Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)
III. Egy bemutató
88 No persze, ha zsarnok volna, most megkövetelné, hogy Itt legyen az egész társulat, jelmezben, sminkelve, hogy a színészeket a lehető legjobban meg lehessen világítani, hogy őket Is "átgyurja", a fénynek megfelelően. Csakhogy ez embertelenség volna. így hát a világításnak azt a részét, amely a színészeket Illeti, képzeletben bonyolítja le. Majd holnap megejti a szükséges javításokat. Holnap? Dehát mikor? hiszen holnap megállás nélkül mennek végig a darabon. Sebaj, a javítások akkor Is meglesznek. Majd jegyzeteket készít és azok alapján érvényesíti őket. Néha egy szerencsés véletlen hatására megváltoztatja világítási tervét. Néha rájön, hogy tévedett. Néha fél órát tölt el azzal, hogy megpróbál kiküszöbölni egy árnyékot; megkéri az ügyelőt, hogy végezze el a színészek leglényegesebb mozdulatait. Aztán úgy intézi, hogy a diszletmunkások is a világosságban mozogjanak. Időnként maga is felmegy a színpadra. Felmegy? Felugrik. Beállítja a reflektorokat, felmászik egy létrára, megváltoztatja egy sugár Irányát, az egyiknek kiszélesíti a fénycsóváját, a másikét szűkíti, itt-ott növeli az Intenzitást. Nem mer túl sokat változtatni, hisz ezzel felforgatná az egész szlnorgonát; csak kísérletezik, sajnos, a lehető legkevesebbet, mert ez kifárasztaná a világosítókat és figyelmük, akaratuk ellenére, ellankadna. Teljesen elvakltva tér vissza a sötét nézőtérre; behunyja szemét, a fények ott táncolnak szemhéja mögött; és szemhéjában valami szúró érzés támad, öt órára a darab első részével végesnek.- Végeztünk! Végeztünk! de vigyázat, ez még nem végleges! Fernand! várj még holnapig, csak aztán tisztázd le a táblázatot. Negyed óra szünet a világositok számára. A díszlet egyes elemeit kicserélik.
