Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

II. Egy nap a színházban

- 46 -Emberünk, aki már egy Ideje ott ül kettesben öltözőjében ezzel az Íróval, régi barátjával, miközben a beszéd jövőbeli tervekről folyik, visszaemlékezik a sok veszekedésre és a sok lelkes örömre, amely hol összetalálkoztatta, hol szétválasztotta őket.- A vallomásodról - feleli az Író - azok a nők jutnak eszembe, akik meg akarják Indokolni, miért mondanak nemet egy férfinak és ezért az eszményi férfit kezdik dicsőíteni. Fogadjatok el olyannak, amilyenek vagyunk, erényeinkkel és hibáinkkal együtt. Biztos, hogy nem vagyunk tökéletesek; de cserébe legalább élünk.- Hát akkor miért nem jöttök el gyakrabban hozzánk, miért nem élitek velünk a színház, a szakma életét? A mesterségeteket Igazából a színpadon értenétek meg, nem pedig akkor, ha ültök az "lró"-asztal mellett és önmagátokkal társalogtok.

Jusson eszetekbe, hogy a legjobb drámaírók éjjel-nappal bent és benne éltek a színház kellős közepén. Nemcsak Shakespeare vagy Kollere, hanem Racine Is, és, más formák között, de egyenértékűen, Alszkhülosz és Szophoklész Is.

nem gondolod-e, hogy a ma benyújtott színdarabok zöme olyan világban fogan, amely Idegen a miénktől? Vajon nem ez-e az egyik oka a változásnak, az erők eltolódásának?

Nem gondolod, hogy az Író vonatkozásában Is vissza kellene térni a kézművesség szakmai magaslataihoz?"

Miközben kölcsönösen ellent mondanak, mindketten érzik, milyen közel állnak egymáshoz.

Valójában a drámaírók és az "ő" színházi embereik között csak szerelmi clvódások léteznek.

Az öltöző ajtaján túlról a folyosón türelmetlenkedő újságíró időnként harsány "haveri" nevetéseket hall.

Rövid idő múltán az Író a főtitkár kíséretében elmegy; az utóbbi hóna alatt ott a kézirat.