Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)

II. Egy nap a színházban

- 3? -Emberünk időnként órájára pillantott. Tudja, bogy a felvonás körülbelül negyvenöt percig tart és szeretné még öt óra előtt véglgpergetnl, hogy "rögzítsék" az elvégzett munkát, ellenőrizzék a friss javításokat és - úgy reméli - megállapíthassák az előrehaladást.

Ez idő szerint még van öt perce, hogy újra elővegyen egy részt, amelyet szeretne kissé tovább csiszolni, A színházi embernek "a gyomrában is órának kell ketyegnie", mert időt vesztenie nem szabad. Megjöttek az elkésettek. Megtalálták a beteg színésznő dublőzét is; mostanra már olvassa a szerepét. Végre teljes számban együtt van emberünk kis világa. Megbocsáthatatlan volna, ha most egyetlen percet is elvesztegetne. Emberünk most nem lehet más, mint nyers, makacs, csökönyös, krajcároskodó. "Ezt a részt elismételjük, rajta, gyorsan, fáradtságról szó sem lehet! Utána megállás nélkül végigmegyünk a felvonáson." Újra kezdődik az egész, a küzdelem, a verejtékezés. Rendben van. "Most pedig mondják be mindenki száméra: végigvesszük a felvonást, mint az előadáson. Mondják meg, hogy ötkor abbahagyjuk: csak még egy kis igyekezetét, no, indulás."

Most egy ugrással terem lenn a nézőtéren; soha kevésbé fáradtságot nem érzett. Ez a két óra megrészegítette. Erősnek érzi magat, sebezhetőt)ennek, gonosznak, érzékinek, hatalmasnak... és közben mégis: "Jaj, csak kiderüljön, hogy mindaz, amit ma délután csináltunk, hasznára volt ennek a felvonásnak, amin most végigmegyünk!"

Leül a deszkához, amelyet két széksoron fektettek át; a deszkán ceruza, papir és egy piciny tolvaj lámpa, hogy lásson is valamit.

"Hézőtérl világítást eloltani, egy kis rivaldafényt kérek: nem látni semmit. Kezdjük; menjenek jól bele, mintha én itt sem volnék."

És a felvonás peregni kezd: X. nem értett meg semmit /feljegyzi/; T. valami nagyszerűt csinált /jegyzet/; ez a nozdulat helytelen /jegyzet/; Z. ezen a ponton mindig "baki