Barrault, Jean-Louis: Egy színházi ember naplója - Korszerű színház 71. (Budapest, 1964)
II. Egy nap a színházban
- 56 -amelyet ő a dráma arculatáról őriz, az egyetlen, amely a drámának megfelel. És most jönnek a színészek és rángatják a drámát min» den Irányba, és itt van maga a dráma Is, amely kapálódzlk és kíméletlenül mondja ki saját akaratát /amely nem mindig és nem minden esetben vág össze a színházi ember várakozásával ! / . Sikerül-e kézben tartania e küzdelem irányítását? Pejlődik ő maga Is. Legtöbbször a darabnak lesz igaza. És valamit a mü arculatén a színészi együttes is módosít. A férfinak ilyenkor engednie kell, de nem túlzott mértékben; mert akkor elvesztené az utat. A ml "Idomárunk" egyszerre csak látja, hogy megtámadták;légyen a támadó akár a dráma, akár a társulat. Kézzel-lábbal védekezik. A színpadot elborítja a zűrzavar. Most az a feladat, hogy, összeszoritott ököllel, csikorgó foggal, de visszaterelje a nyájat az útra és közben maga is összeszedje magát, egy percre se veszítse el tisztánlátását. Nem szabad, hegy átengedje magát olyan, túl hevesen támadó Impulzusoknak, amelyek egy-egy részlet szempontjából megfelelőek lehetnek, de az összhatást eltorzíthatják. Egyszóval, mind e vihar közepette, széllel és ellenáramlatokkal küzdve; továbbra is előre kell haladni. Emberünk lavíroz, egy-egy nagy hullám nem egyszer arcába csap, de ő mégsem engedi el a kormányt. Nem veszíti szem elől a végső célt, még akkor sem, ha t?sz néhány átmeneti engedményt, amelyeket valamivel később majd kiküszöböl /soha nem szabad megfeledkeznünk róla, hogy az effajta engedményeket kiküszöböljük!/. így folyik ez a szenvedélyes, heves emberi küzdelem, a próbák harmadik stádiuma során... Itt vergődtek-harcoltak a színpadon valamennyien, színészek és alakok, valós és anyagtalan lények. Az idő tizenhat óra. Sikerült, jelenetről jelenetre, lehántanl, kifordítani, átgyurnl, elformátlsnitani, majd újból felépíteni egy egész felvonást.
