Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Az ál-újító szellemről

- 69 -szeme Is, ha ezek Indokoltak, ha lelkének tartalma oly nagy, hogy kifejezéséhez nem elég a két szemöldök, egy orr, két szem. De ha a négy szemöldököt nem a rendkívüli, indokolt szükségszerűség hivta életre, a groteszk csupán még jobban eljelentékteleniti azt a kis igazságocskát, amelynek kedvéért a művész "eget kért". Ha valaki a semmit akarja felduzzasztani, az ilyen tevékenység a szappanbuborék fuvásra emlékeztet. Ha a forma nagyobb és erősebb a lényegnél,az utóbbi feltétlenül elvész a túlságosan bőre szabott forma redői között. Olyan ez, mintha egy csecsemőt tábornoki köpenybe burkolnának.

De ha a lényeg nagyobb a formánál, akkor a groteszk... De fontos-e, hogy elgondolkodjunk és felizgassuk magunkat azon, ami művészetünkben a legnagyobb ritkaság számba megy?! Vajon gyakran találkczunk-e olyan szinpadi alkotással.amelynek átfogó, sokrétű tartalma paranesolóan követelné meg a groteszk túlzó, felduzzasztott formáját - legyen az dráma, vígjáték vagy farce? Hol az a színész, aki el meri és el tudja érni a valódi groteszket /amelyről még álmodni is tilos/?

Láttak már önök életükben valódi tragikus groteszket? Én láttam egyet - a legjobbat, arait csak ember formálhat. Othellót - Szalvini alakításában.

Láttam komikus groteszket is, azaz jobban mondva egy embert, akit a természet ilyennek alkotott. K.À. Varlamovot.

Hallottam mesélni egy másik ilyen istenáldotta tehetségről? V.I. Zeivokiniről. Kijött a színpadra és megszólalt: "Jónapot, uraim!" S ebben a színészi szabadosságban megmutatkozott mindent átfogó komikus ereje. Ebből a karikatúrából áradt az orosz ember jósága, s talán az általános emberi jóság is.

De milyen gyakran találkozhatunk igazi groteszk helyett óriás szappanbnboréknyira felfújt külsődleges, kiagyalt álgroteszkkel, amely belül ugyanolyan üres ia, mint a szappanbuborék. Olyan ez, mint a tészta töltelék nélkül,palack bor nélkül, test léi*-- r.'.lkül.