Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Az ál-újító szellemről

- 64 -Soruk as alkotómunka folyamán ner részi tekintetbe

e

azokat a feltételeket, aaelyek a színész számára feltétlenül szükségetek. Annak végrehajtását követelik tőlünk, amit nem a színpadi, hanem a festészeti, zenei, Irodalmi művészet követel meg, amely magasabb fejlődési fokon áll, mint a ml színészi művészetünk.

Ült tegyen hát a színész?

Ha az Író, díszlettervező nea óhajt leereszkedni hozzánk, akkor akarva-akaratlanul a színésznek kell felkapaszkodnia hozzájuk - még erőtlensége és kisebb lehetőségei ellenére is.

Az átélés és tolmácsolás Igazi művészetének területén soha nea sikerül a díszlettervező kívánságait végrehajtanunk, aert e követelmények megölik a művészetet, miután erőszakkal elfojtják az átélést, amely nélkül nincsen igazi alkotás.

Nem aarad más hátra,mint leereszkedni az Iparosmunka síkjára és a lélektani Indokolással nem törődve, szemérmetlenül lemásolni, kimesterkedni azt a külső formát, amelyet a képzőművész adott. Így tehát a színésznek le kell mondania arról, hogy színpadi cselekvéseit Indokolttá tegye, ami pedig a színészi munka egyik legfőbb folyamata. Ez az erőszak-szülte lemondás azért következik be, mert nem hozhatjuk létre a kívánatos körülményeket és a mágikus "ml lenne, ha"-t, amelyek segítségévéi ellenőrizhetnénk és megérethetnénk az ál-ujitó művész erőltetett, természetellenes,képzeletszerü, festői, irodalmi és más formált. A festőművészet megkívánta teljesíthetetlen követelmények és önnön elmaradottsága késztetik a színészt az iparosmunkára.

És e kritikus pillanatban segítségünkre siet a szolgálatkész, alkalmazkodó, ügyes, ál-ujltó rendező.

"Újító szelleme" nem abból ered, hogy jobban Ismeri nálunk a színpadot és a szinész művészetét. Nem. Ez a rende-