Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Az ál-újító szellemről

- 65 -ző megtagadja az igazi alkotómunka régi, örök forrásait, az átélést, a természetességet, a hitelességet - de csupán azért, mert ezek számára nem adattak meg. Helyettük kigondol valamit, ami nem múlja felül erejét. S ez a koncepció képezi az alapját a szélsőséges, állítólag uj művészetnek.

Hátrál, s közben élenjárónak kiáltja ki önmagát.

Az ilyen rendező mesterkedéseinek álcázására számos homályos, cikornyás előadást tart kiagyalt témákról,amelyekben maga sem igen ismeri ki magát. Segítségére 3ietnek a divatos jelszavak,amelyek pajzsként védik ellenfeleinek csapásaitól. Ezek az előadások számos hivet szereznek az ál-ujitónak a zöldfülű ifjúság és a sikertelen színészek köréből, akik még nem ismerik, vagy már elfelejtették az igazi, örök művészet forrásait.

A díszlettervező és más társalkotfók nemritkán szinaranynak fogadják el az ál-ujitó rendezők hatásos jelszavait, miután nem értenek a rendezéshez és a szinészi munkához. S a tehetséges festő és irodalmár az ál-ujitó rendezővel kéz a kézben hozzálát a színészek "átdolgozásához", akik az élőadás legtöbbet szenvedő és legmegkinzottabb résztvevőivé válnak. Még nem is volt olyan rég, amikor a díszlettervező hosszú karokat, lábakat és nyakat rajzolt számunkra vázla iin; e rajzokon kizárólag csapott vállakat,halovány, keskeny, összelapult arcokat láthattunk s olyan pózokat, amelyeket a valóságban nem lehetett kivitelezni. Az ál-ujitó rendezők vatta, karton és különböző keretek segítségével élettelenlélektelen bábuvá formálták a színész testét. Mindehhez még a legvalószinütlenebb pózokat is megkövetelték. Majd az "absztrakció" jegyében megtanítottak arra, hogy az egész előadás alatt mozdulatlanul, ugyanabban a megmerevedett pózban maradjunk és feledkezzünk meg testünkről, hogy minden erőnket a költő szavainak tolmácsolására összpontosíthassuk. Ez az erőszak természetesen megakadályozta az átélést.