Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Az ál-újító szellemről

- 62 -AZ ÁL-ÚJÍTÓI SZELLEMRŐL

A színház szárnyal alá gyűjti az Irodalom,a festészet, a zene, a plasztikus, drámai, ének- és más színpadi művészetek képviselőit. E művészetek között a ml színészi művészetünk a legelmaradottabb; e területnek nincsenek kidolgozott, szilárd alapjai. Ezért van az, hogy gyakran messze mögötte kullogunk az előadás többi alkotójának.

Egy színpadi előadásra készülő nagy kollektív kórusban mindig a legerősebb és legtehetségesebb emberé a vezető szólam. Ha ez az Író, akkor az ő vonalvezetése jut uralomra, ha pedig a rendező vagy a díszlettervező, akkor ők adják meg az előadás alaphangját stb.

Az Író, díszlettervező, zeneszerző, karmester gyakran felülről beszél a színészekkel. Leereszkednek hozzánk, nem ismerik és nem ismerik el a mi művészetünket és nem kollektiv munkára jönnek közénk, hanem saját képességeik bemutatására.

Sok drámaíró nem társalkotónak, hanem csupán alkotásai szövegtolmácsolójának tekinti a színészt.

Számos díszlettervező csak keretnek tartja a színpadot,amelyben bemutathatja diszletképelt.A színháznak azt az adottságát használják fel,hogy ide egész évben,naponta járnak a nézők százai - s ily nagy nézőközönséget nem biztosíthatnak számukra sem az Idény-, sem a vándor-, sem pedig az alkalomszerűen megrendezett képkiállltások.

Ami pedig a szegény színészt Illeti, nos, ő csak arra kell a díszlettervezőnek, hogy csodálatos festményvazlatok alapján készült káprázatos jelmezeket aggathasson rá.

Sok zeneszerző és karmester nem becsüli többre a jó hangú színészt, mint zenekarának bármely hangszerét.