Sztanyiszlavszkij, K.: Színészetika - Korszerű színház 70. (Budapest, 1964)

Színészetika

- 16 -leaül közölje a gondolatok és az érzések minden legkisebb rezzenését, a fantázia minden látományát, az élet valamennyi

emócióját, élményét.

Ha megkérdezik a képzőművészt, ugyanezt feleli. Sőt ismerek egy sebészt /a sebészet is művészet/,aki szabad óráiban a legfinomabb, bonyolult kínai játékkal foglalkozik.Teázác őzben, beszélgetések alkalmával egy nagy csomóból,szabad .'irrmel alig látható, apró tárgyakat válogat, hogy "gyakorolja a kezét" - mint mondani szokta.

Csupán a színész siet reggelenként, alighogy felöltözött ts megreggelizett, az utcára, Ismerősökhöz vagy különböző személyes ügyeiben, mert hiszen ekkor van csak szabadideje. Mondjuk ez igaz. De hiszen az énekes sincsen kevésbbé elfoglalva, a táncosnak Is próbálni kell, ugyanígy mindenféle előadóművésznek, aki hangversenyekre készül vagy órákat ad.

És mégis, minden színésznek, aki otthon nem foglalkozik művészetének csiszolásával, szokott kifogása, hogy nincsen ideje.

Mily nagy kár ez! Hiszen a színésznek még fontosabb az otthoni gyakorlás, mint bármely más művésznek. Az énekesnek csak a hangját s a lélegzetvételét, a táncosnak testi gépezetét, a zongoristának a kezét kell foglalkoztatnia, nem beszélve a fuvóhangszerek művelőiről, akik más szerveikkel Is dolgoznak. A színész viszont kezével, lábával, szemével, arcával, mozdulataival dolgozik, plasztikát, ritmikát kell, hogy gyakoroljon s az egész bőséges feladatkört, ami kiképzésével jár.

Ez a kiképzés nem fejeződik be a szlniakadémlai vizsgával, hanem folytatódik egész művészi pályáján. S minél inkább közeledik az öregség, annál fontosabb a technikai fciflnomltás s következésképpen annak rendszeres gyakorlása.

Mivel azonban a színésznek "soha sincs Ideje", ezért művészete a legjobb esetben egyhelyben topog, a roeszabblk