Harsányi Zsuzsa (szerk.): Amerikai díszletművészet - Korszerű színház 66-67. (Budapest, 1964)

I. Robert Edmond Jones

18 -A mondáknak ezek a képei rajzottak emlékezetünkben - s mindez az egyetlen kis heraldikus oroszlán-szimbólum nyomán, ás minden egyes kép kedves nekünk.

Engedjük, hogy fantáziánk szabadon csapongjon köztük, szinte félálomban. Akkor ebben a hangulatban, ezekkel az élénk képekkel emlékezetünkben, rajzoljuk meg újra az oroszlán figuráját.

Ez az uj rajz valahogy más. Ahelyett, hogy utánoztuk vagy elmondtuk volna, hogy a középkor művészei hogyan képzelték el a heraldikus oroszlánt, a mi rajzunk a középkori legendák világát idézi. Talán öntudatlanul rábukkantam egy színházművészeti definícióra: a színházművészet valamennyi ága felidéző és nem leiró jellegű... Egy rossz szinész leír egy alakot, magyarázza, kifejti. A jó szinész életrekelti. Felidézi. Feltárja. Ez a rajz is felidéző jellegű. Van benne valami, ami visszahozza a középkori szerelmes énekek, a keresztesvitézek és harci kalandjaik emlékét. Az emberek figyelme ráirányul és nem tudják, miért. Ebben az oroszlánrajzban - amely a pompásan kidolgozott díszleteknek csak egy részlete - van valami, ami vonzani, zavarni és kisérteni fogja őket, valami, amitől álmodni kezdenek. Benne van az ember szive, érdeklődése. Egy időre sikerült a színházi mechanikusok fölé kerekedni, sikerült költőivé válni.

A színpadi tervezés poétikus koncepciója nem sok rokonságot mutat a naturalisztikus dlszletezés elfogadott koncepciójával. Sőt, éppen az ellentéte. A színházban az igazság, ahogy azt a színház mesterei mindig is tudták, a puszta tényéknél mélyebben rejlik. A színházban sohasem a valódi az izgalmas. Ha az élet a színpadon nem válik művészetté, meghal.

Ennyit a naturalisztikus részletekről. A művész hagyja el a részleteket, a természet prózáját és helyette a nagyszerűség szellemét Idézze. Ami-kor például egy csillagot tesz az égre, az ne csak csillag legyen, hanem "mennyei hírvivő is, pompás és fényes". Csak felfogás kérdése az egész. A