Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)
A díszlettervezés néhány kérdése
Revizor.* Második sor: forgó körök, repülő térségek, mozgólépcsők. A sorban az Erdő mellé a körök kerülnek, a Viharhoz a térségek stb. Minden nagyrabecsülésem mellett, amellyel azon konstruktivista aszkétáknak adózom, akik szemre mindent a rendezőnek és a szinésznek engednek át, úgy gondolom, hogy rossz szolgálatot tesznek mind az előbbieknek, mind pedig az utóbbiaknak. Ugyanakkor nagyra értékelem a szinpadi építészet ismeretét, a preciz formát, a gépi technika csillogását és még a fa minden fajtáját is szeretem. De mindezt képzőmüvészetileg, nem pedig önmagáért kell alkalmazni. Most pedig a másik végletről. A színpadra rángatott naturalista élet hallatlanul ellenszenves, függetlenül attól, hogy a tervező a maximális hitelesség kedvéért vagy pedig a "valódi dolgok" fetisizálása következtében mozgósítja ezeket az elemeket. A rossz, naturalista diszletet fényképszerűnek szokták nevezni. Ez az összehasonlítás igen sértő a fotómüvészetre, amely korunkban magas művészi fokot ért el már csak a távlati rövidülés és a látószög megválasztásával is. A rossz díszletek * A szerző Meyerhold hires-hirhedt rendezéseire céloz - A ford.- 86 -