Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

Vidám színház

Senki aem vitatja, hogy a nevetés különböző lehet éa a lapoa tréfa ugyanannyira bosszantó, mint az ostoba komoly mondat. Le ha elővennénk a sajtóban megjelent szinibirálatokat éa megszámlálnánk, hányszor emlegetik a nevetést sértő jelzőkkel, éa hány esetben szentelnek dicsérő sorokat a szerző humorának, szellemességének, az arány száz lenne az egyhez.

Ha dicsérik is a vígjátékot, mindig csak mély gondolatáért, egy-egy vonzó hőséért éa szinte soha humoráért.

Pedig a vigjátékiró éppoly eltökélten igyekszik nevettetni, mint a szakács főzni, az orvos gyógyítani és az épitő épiteni.

Hallgassák csak meg egyszer a vigjáték szerzőjének beszélgetését a színházban, a minisztériumban, a szerkesztőségekben, a vitákon...

Megvitatják az eszmét, az alakokat, a szerkezetet, a szerepeket, a húzásokat, a darab hosszát, a kiegészítendő részeket, de a nevetésről szó sem esik. Mintha mindenki hallgatólagosan megegyezett volna abban, hogy a nevetés csak a drámairónak fontos.

Közismert, hogy Turgenyev és Osztrovszkij néhány vígjátéknak nevezett müve cseppet sem nevetséges, de arra már kevesebben gondolnak, hogy Gogolnak, Osztrovszkijnak, Csehovnak vannak olyan drámai müvei, amelyeknek szinte minden mondata mu-127 -