Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

Vidám színház

láttató, de ez nem gátolta meg, hogy e darabok klasszikussá váljanak.

Milyen gyakran fordul elő, hogy a vigjátékiró lopva, szégyenkezve csempészi a tréfát, a humort a darabba és csak később, a nézők reagálása nyomán győződik meg arról, hogy nincs miért szégyenkeznie, hogy a vigjáték nézője várja a humort.

Minden irodalmi műfaj közül talán éppen a vígjátéknak a legbonyolultabb a technikája s e kérdésnek mégsem szentelnek nálunk figyelmet.

Fiatal szerzők vigjátékai sok példát szolgáltatnak arra, hogyan fut zátonyra egy érdekes elgondolás az iró technikai gyengeségén. De képzeljünk el egy tehetséges és kísérletező kedvű fiatal vigjátékirót, aki meg szeretné szerezni a szükséges ismereteket, el szeretné olvasni az erre vonatkozó könyveket, meg szeretné ismerni a vigjátékirás elméletét. Mit tanulmányozhat a klasszikus példaképeken kivül?

Nálunk egyetlen ilyen témájú müvet sem adtak ki, s ha Íródtak is könyvek a szovjet vígjátékról, azok más feladatokat tűztek maguk elé és kevés segítséget nyújtottak a fiatal szerzőnek, aki meg akarta belőlük ismerni a mai vigjáték felépítésének alaptörvényeit.

Nagy baj ez is, hogy megritkultak a vigjáték értőinek sorai. Néhányan más, kellemesebb területre tértek át. így például nem ir vígjátékot Kata-128 -