Akimov, N.: Színház és varázslat - Korszerű színház 65. (Budapest, 1964)

Vidám színház

De milyen gyakran hallják vigjátékiróink a szemrehányást: "De hiszen ez kivételes eset, hol látott már maga ilyet, ez nem tipikus esemény!"

S azután újra csak az orosz klasszikusok iránti szeretetről beszélünk, a tanulás szükségességéről, nagy hagyományainkról, akkor amikor mi magunk nem tanulmányozzuk ezeket a nagy hagyományokat. A jó orosz vigjáték soha nem volt a természetből vett képeslevelezőlap.

A vígjátékokat méltató cikkekben és recenziókban gyakran jelenik meg e lesújtó kifejezés: "kiagyalt mese". E cikkek szerzői nem gondolnak arra, hogy a cselekmény a vigjáték rendkívül fontos, nélkülözhetetlen eleme. De természetesen hatalmas különbség van a között a folyamat között, amikor a jó vigjátékiró összegyűjti magában az élet tanulmányozásából született témákat, emberi figurákat, gondolatokat, amelyeket el akar juttatni a nézőhöz - és az arányos meglepő, gördülékeny vígjátéki cselekmény felépítése között.

Nos, mondjuk, nincs szükségünk "kiagyalt" cselekményre, de tehetségesen kigondolt, újszerűén felépített mesére minden jó vígjátéknak szüksége van.

Az utóbbi időben a vigjáték mulattató elemei csempészáruként szerepelnek. Sokban hozzájárulnak ehhez a sértő jellegű kritikusi jelzők: "nevettetni próbált", "röhögtet", "a nevettetés kedvéért", "üres nevetés", "bántó kacaj" stb.- 126 -