Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

régebbi müvet a mai kor érdeklődésének, igényének megfelelően világítsák meg, aminél egyáltalán nem szükséges a szöveget vagy a mesét megváltoztatni, hiszen világos, hogy a dráma eszmei mondanivalója alkotójának tudandó be, a szinpadi felfogásnak pedig ezt kell teljes tárgyilagossággal bemutatnia, ha a nézőtér ezt tökéletesen megérti és maga is le tudja vonni belőle a következtetéseket. Ha aztán a rendező esztétikai kisérlet tárgyává teszi a Lakodalmat. akkor meg is semmisiti, megfosztja erejétől és attól a szóban ki nem fejezhető bájától, amelynek révén, minden "időszerűtlensége" ellenére ma is hat. Persze a Lakodalmat elölről felépíteni harminc egynéhány éves szinpadi élete után, megtisztítva minden hibájától, félreértéstől, önkényes betoldástól, érvényre juttatni mindazt, amit alkotójáról, annak életművéről, a darab keletkezésének történelmi körülményeiről tudunk (amiben a legkevésbé érdekesek a különféle "pletykák"), hangsúlyozni, hogy ez a mü teljes egészében a múltra tartozik, s emellett érezni azt a nagy felelősséget, amellyel a mai nézőnek tartozunk - fáradságos és megtisztelő alkotói feladat.

Wyspianskinak még további két drámáját játszották életében a krakkói színpadon: 1902—ben a Szabadulást és 1903-ban a Merész Boleszlávot. A színészek terjesztette minden epés éle ellenére, Wyspianski barátainak közlései ellenére, amelyek szerint a költő e két előadás közül egyikkel sem volt megelégedve, a krakkói felfogást kell elfogadnunk, mint a legmérvadóbbat, amely a legközelebb áll Wyspianski szinpadi látomásaihoz. Emlékeznünk kell rá, hogy az akkori színházak éspedig nemcsak a lengyelek, nem szoktak volt mindenegyes darabhoz uj szinpadi keretet komponálni, amit manapság bármely vidéki színház is megengedhet magának több-kevesebb sikerrel. Hanem a szinhá- 96 -