Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

zak az egykorú belső tartalékokból vagy stilustartalékokból vagy pedig hallomásból ismert "szabad teriiletek"-rol szednek össze különböző töredékeket és tákolják össze a szükséglet szerint - a nézők pedig az egyre újabb darabokat örökké csak ugyanazokkal a díszletekkel láthatják. Wyspianski megmenekült ettől a sorstól, egyfelől azért, mert az ő költészete ebben a tekintetben nagy nehézségeket támaszt, másfelől azért, mert darabjainak szinpadi kereteit a lehetőséghez képest, az ő közreműködésével tervezték. így adott a Szabaduláshoz is a díszletekre, néhány jelmezre, sőt szituációkra vonatkozó utasításokat, amint ez a darabjának egyik példányára általa sajátkezűén rávezetett rendezői utasításokból is kitűnik, a Merész Boleszlávhoz pedig Adam Chmiel régésszel együtt folytatott lelkiismeretes tanulmányai alapján az egész díszletet, a fontosabb kellékeket és jelmezeket is megkomponálta s e terveit a Boleszláv-bábuk elnevezésű csodaszép pasztellrajzaiban örökítette meg.

De már akkor is különféle szcenirozási és rendezési gyengeségek tűntek szembe a Szabadulás szinpadi megvalósításával kapcsolatban. Látható volt, hogy az ötletszerűség és a szegénység, végül pedig a "szakmabeli" rendező invencióhiánya fontos szerepet játszott ebben és nem lehet minden bajt Wyspianski rovására irai. Csak annak örülhetünk, hogy a Szabadulás cselekménye a költő utasítása szerint "ma" játszódik, a krakkói színház színpadán, tehát minden úgy mutatható meg, mint amilyen a valóságban. Ez a bizonytalan örömünk azonban nem űzhette el azt a feltoluló gondolatunkat, amely ennek az eredeti és Wyspianski addigi hangnemétől annyira eltérő műnek az olvasásakor támad bennünk, hogy a szinház még nem érett meg egy ilyen költői látomás megtestesítésére és ha mégis érzékeltetni akarja, akkor vagy egy triviális és meghaladott realizmusba süllyed, vagy a színházi fantasztikumnak ugyancsak elcsépelt sablonjaiba menekül. Márpedig a- 97 -