Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

Nincs tehát igazuk azoknak a színészeknek, akik a lehető legönkényesehhen szétdarabolják a Lakodalom szövegét és holmi taglejtés-arcjáték diszitőelemekkel látják el, amelyeknek állítólag az a rendeltetésük, hogy erősítsék az igazságot, ámde ennek az Igazságnak csak halvány pótlékai, az alkotásra képtelen és a realizmust hányavetiséggel, rutinnal helyettesitő ripacsok ismert trükkjei. A krakkóiak, akik hozzászoktak a Lakodalom primitiven költői stílusához, amidőn az ősbemutató után néhány évvel viszontlátták a darabot ugyanazon a színpadon, de más szereposztásban, és amikor néhány szereplő olyan eltéréseket engedett meg magának, mint a verssoroknak a legkevésbé alkalmas helyeken való szétszabdalása (cigarettára gyújtottak vagy bort ittak vagy eldalolták egy bordal egész szakaszát a költő által világosan megjelölt sorvég helyett), szörnyen mérgelődtek és kijelentették,hogy ezzel vég? a krakkói ihletésből megszületett és a krakkói formában hosszú időre megtestesült Lakodalomnak.

Hát nem. Nem volt vége. Láttam ezt a darabot még azon a színpadon és más színpadokon is tönkretéve, láttam, a színházi tolvajnyelven szólva, "félrefogott", "félresikerült" előadásokat - és mégis, valahányszor a szöveg a maga teljes mértékében hallható volt, ugyanazokat a rezzenéseket okozta, ugyanazzal a bubájával ringatott. A költészet ereje nagyobb, mint a Zubolyok és Vackorok vagy a Polonius kedvére való komédiások önkénye. Nem könnyű egy színésznek agyoncsapni a Lakodalmat. Erre a bűvészmutatványra sokkal inkább alkalmas a rendező. Mármint akkor, ha nem elégszik meg azzal, hogy elmélyül a mü lényegében és ha az előadást logikájában és formai teljességében nem a mü mondanivalójának alapzatára épiti fel - vagy ha átlépi a mai rendező hatáskörét. Szó ami szó, ilyen eset gyakran akad, mert lehetővé teszi, hogy a- 95 -