Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

két Niemojewski1^* és mások - tehát olyan történelmi személyek, akik közvetlenül részt vettek a novemberi forradalomban. Nyilvánvaló, hogy a forradalom sorsa nem volt

nekik közömbös, különösen akkor,február 25-én, a groohówi csata harmadik napján. A felsoroltak közül kiki a maga módján - a felkeléssel való egyéni kapcsolata szerint — élte át azt a nyugtalansággal és gyötrődéssel teli éjt. Mind, akik a hazafias éneket halkan rezonáló klavikord köré gyűlve állnak,mig távolról ágyuk dörögnek - a szerző kívánsága szerint az egész jelenet alatt -, e személyek közül mindegyik egy-egy külön egyéniség. Nem együttes, nem is kórus. Wyspianski, amikor drámája szereplőiből KÓRUST alakit, ezt kifejezetten jelzi. A ffarszawiankában van kórus: azok a katonák, akik a ház előtt elvonulnak. Azok, akik a klavikordon megcsendült szalondalt katonaénekké, népdallá változtatják — erőt, hatalmat adva neki. Bizony, az a színház, amely nem vette magának a fáradságot, hogy a másodrendű alakokat is individualizálja, sorsukat egybefonja a színpadi és a színfalak mögött zajló cselekmény fonalával (de olyképpen, hogy polifonikus cselekvésük a vezértémákba kapcsolódva mégse homályositsa el az elsőrendű cselekmény zaját), tehát az, amit Pawlikowski, Kotarbinski * és Solski színpada és nyomukban az összes lengyel szinház tett, a szerző gondolatának lebecsülése volt. Bár néma, de fontos szerepeket statisztákra bíztak, s ezek - amint ez ilyen esetekben legtöbbször történni szokott - sarokból sarokba ténfereg^‘Wincenty Niemojewski (1794—1831) az 1850-1831. évi felkelésben a Nemzeti Kormány tagja; fivére Bonawentura (1787-1835) ugyanakkor igazságügyminiszter.

Józef Kotarbinski (1849-1928) lengyel szinész, szinháztörténész, kritikus, 1900-tól 1905-ig a

krakkói szinház igazgatója.- 85 -