Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

kete szimfónia, enyhe aranyszinü akcentussal. A diszlet egyáltalán nem kaotikus, hanem szinek szerint van elrendezve. Nyugodt építészeti háttér az előtte lejátszódó mozgáshoz. Az az elv, amelyet jóval később Edward Gordon Craig állitott fel és amely aztán győzött ie a modem rendezésben. Mindenben a célszerű takarékosság. A színen csakis olyan kellékek és berendezési tárgyak találhatók, amelyek múlhatatlanul szükségesek a cselekményhez s maguk is valamiféle "szereplői" a drámának. Ezért ebben "a zene lelkében fogant", zenei elvek szerint megkomponált, sőt "az I83I. év énekéről elnevezett" drámában a klavikord mint a legdrámaibb tárgy került az előtérbe. Hiszen belőle árad az az ének, amely Chlopicki elmélkedéseinek kiindulópontja s ezt szövik át konokul a párbeszédek és a monológok. A klavikord hosszú némajelenetet tölt kis az öreg Hadastyánnak, a halál hírnökének belépőjét. A klavikord mellet találkozik Maria megértő tekintete Chlopicki lelkiismeretével. A férfi hősi tirádája után "Anna - ahogy a színpadi utasítás előírja - állva, félkézzel játssza a dallamot és énekel, amaz pedig suttogva

kiséri, tanulja Annától a szöveget". Maria szerepének leghatásosabb részletei a klavikord mellett hangzanak el. Egy vérrel átitatott szalag, a harctérről hozott utolsó emlék, a billentyűkre esik. Végül a zárójelenet: a trombita visszavonulást fuj, több ízben, erős hangon, különböző távolságokból, az országút felől - a színfalak mögül. Odakint menetel és lovagol egy sereg, hadrendben. Mert az ablakok is drámailag szükségesek: szintén "szereplők". Nem - ahogy mondani szokás - "az arányosság szempontjai" a reális életszerűség szerint vannak elhelyezve, csak azért, mert egy színpadon természetesen kell lennie a jtónak-ablaknak,amiért az un. "normális színházban" túl sok is szokott lenni ilyen ajtókból és ablakokból. Az ablakok, amelyek a drámának eddig a pillanatáig inkább- 82 -