Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

lirai háttérként mutatták a darangö fényű téli tájat, most hirtelen más fényt sugárzanak és teljesen megváltoztatják a diszletet, s vele a dráma hangulatát. "Odakint - utasit a költő - katonaság jön gyalog és lóháton hadrendben. A lovasok, felsőteste és a lovak feje látszik, és szüntelen lódobogás, fegyverzörgés, csörömpölés hallatszik." Micsoda remek hatás - milyen rádiószerü, milyen hangosfilmszerü!

És ekkor a szinre belép Maria: "úgy jár, mint egy szobor, szeme tágranyilt és szinte lángol, csak megy az emlékezés álmában, kezét kissé előre nyújtja". Odakint a négyes-ezred a Warszawianka refrénjét énekli. Maria "a klavikordhoz lép és amikor a billentyűkhöz nyúl, ujjai beleakadnak a véres szalagba. Sirva borul karjára és a billentyűkre. Fájdalmas sikolyként rendül meg és jajdul fel az egész hangszer. - Hallani Maria zokogását. - Felveti a fejét, szokatlan energiával erőt vesz magán, egész lénye ezt az erőt sugározza, és - hevesen játszik és énekli a dalt, amely ajkán most úgy cseng, mint panasz, átok, gonosz varázslat, de odakint a katonakórus harci himnusszá alakítja át." A halk, szinte zenélődobozból csendülő ének igy növekszik meg egy felvonás alatt egy hatalmas pátoszu zenedráma fináléjává. A jelentéktelen, idillikusan-szentimentális hangszer igy lesz a Sors eszközévé, a vérbeli dramaturg és szinházi szakértő kezében pedig a dráma logvalóságosabb elemévé, mely épp oly fontos benne, mint a szereplők.

Mindezt az akkori szinház nem méltatta figyelemre,

jóllehet az együttes a legjobb színészekből állt és ven-O

dégszereplőként maga Modrzejewska játszotta Mariát. Talán nem is játszották a ffarszawlankát rosszabbul mint a

^'Helena Modrzejewska (1840-1909) világhirü lengyel drámai színésznő.- 83 -//