Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VI. A hatalmas színház

a század testének tulajdon alakját és lenyomatát" (Hamlet, III. felv. 2. szín). Csakhogy rendszerint nincsenek hamleti színészek, akiknek játékától "nagy gonosztevőt színházban a csupán költött darab úgy meghatott leikéig, hogy legottan önként feladta bűnös tetteit" (uo. II.felv. 2. szia) és nincs szinház, amely Így törvényszéki teremmé válnék, hol "tőr lesz a darab", melyben a "bűnös fennakad" (uo.). Ô nem, a szinészek nem ilyenek. Ok inkább Polonius kedvencei, mesteremberek, akik bármilyen fajta előadásra készen állanak és teljesen mindegy nekik, mit kell játszaniuk. Ilyenek voltak Wyspianski életében, ilyenek maradtak mind a mai napig...

Mit tettek a lengyel szinházak Wyspianskiért, mi

volt nekik Wyspianski akkor, amikor drámájának időszerűsége nem lehetett kétséges? Mikor kívánták színházaink teleszivni magukat az ő égzengéses költészetével, hogy ma kelletlenül tudják le darabjait? Mikor volt az, hogy ez a mindmáig legnagyobb lengyel drámairó, ez az egyetlen szinpadalkotó uralkodott volna színházaink repertoárjában? Krakkó talán megtette azt, amivel tartozott neki? Hát a Weyssenhoffok * és Rabskiak-" Varsója nem tekintette-e őt vidéki költőnek, aki képtelen tovább jutni a Wawelnál és Krakkónál? S vajon a felbuzdult Varsó nem részesitette-e előnyben nála kisebb Íróink hazafias darabjait? Vajon az állam és a társadalom által fenntartott szinházak, azok, amelyeknek feladatuk volna színpadainkon feltámasztani nemzeti költészetünk remekeit, vajon ezek a szinházak valahányszor hozzányúlnak Wyspianski drámáihoz, nem nyuzzák-e le minden szépségüket, nem teszik-e

Józef Weyssenhoff (1860-1932) lengye] regényíró, a földesúri rend hive és védelmezője.

^’Wladyslaw Rabski (1863-1925) lengyel iró, ujságiró, kritikus, reakciós politikus.- 79 -