Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

II. A rendezőképzés

A szinház nem csak egy alaktan létezik. A színházművészet nem egységes művészet. E tragikus sajátosságba végülis bele kell törődnünk. Ez adja meg a színház legfőbb jellegét és talán éppen ebben rejlik alapvető sajátossága. Azt a tényt, hogy a színház sokarcú mint művészet és sokarcú mint a társadalmi élet egyik jelensége is - a történelem bizonyltja. Nem volt még olyan korszak, amely egyetlenegy meghatározott, egyetlenegy kötelező szinpadi előadásformát termelt volna ki magából. Az adott korszakra leginkább jellemzőkön kivtil van a szini játékoknak mindig sok másodlagos váú.faja is, amelyek semmiben sem hasonlítanak az uralkodó tipushoz.

Manapság a szinház rendeltetésének két elmélete tartja magát; az egyik tisztán pedagógiai szerepet ir elő neki, valamiféle erkölcsi gyógykezelés eszközét látja benne, a másik viszont hol tisztán esztétikai mértékkel szabja meg értékét, hol meg annak a szórakoztatásnak, felüditésnek az erejével, amelyet a színjáték kell hogy adjon az embernek - és ime, ugyanannak a jelenségnek két ilyen,egymást kizáró megítélése együtt és egyszerre létezik: ez is csak azt bizonyltja,hogy a szinház valóját a legkülönbözőbb módokon lehet felfogni.

Hogy mi is a szinház mint művészet, erre a kérdésre sem a szinháztörténész, sem az esztéta nem tud világos és tömör választ adni. Az egyéb művészetek igájából felszabadított "tiszta színházművészet" gondolata a színháztól távol álló laboratóriumokban született meg és csupán kísérleti jelentősége van. A valóságban tiszta szinházmüvészeti alkotások nem léteznek vagy legalább is csak nagyon rövid ideig létezhetnek. Mert nincs az az erő, amely egy ilyen homunkulusz mesterséges életét fenntarthatná. A "tiszta szinházmüvészet"-hez hasonlóan hamis koncepciónak bizonyult az az elmélet, amely szerint a szinház, fejlődésének legnagyszerűbb szakaszaiban, az összes művészetek szimfóniáját jelenti és a szinpadi alkotás tökéle- 23 -