Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

I. Néhány gondolat a színház újjászületéséről

csak őmaga alkotja meg a szimbolikus kapcsolatot a hang (illette szó), valamint a taglejtés és a mozgásba hozott színharmónia között. Ennek az abszolutumnak a keresésében Craig odáig jutott, hogy szerinte a szinész dolga a rendezőnek (az ő szavaival: "a szinház művészének”) akaratát gépies engedelmességgel végrehajtani; ezzel megközelíti Diderot paradoxonját. Minthogy pedig az emberi testet túlságosan emocionális, túlságosan a véletlentől függő mivoltánál fogva a színházi művészet számára alkalmatlan matériának tartja, ezért uralkodni akar felette ritmikus mozgás, stilizált Öltözék révén, és hogy az arc mimikáját csak néhány szükséges vonásba szoritsa, visszatér az álarchoz. Az Arena Goldoniban levő laboratóriumában jelenleg "Übermarionette" automatákkal kísérletezik, hogy a jövőben ezek helyettesíthessék, Maeterlinck óhaja szerint, a színészeket.

Nem mondjuk, hogy ilyen törekvésekben nincs értelem, bár soha nem kerültek gyakorlati alkalmazásra, de megállapíthatjuk, hogy a rendező és a színészek együttműködésének eredményei jelenleg teljesen kielégitőek; természetesen csak olyankor, ha a kölcsönös megértés lehetséges, ha kialakult az együttes s ha ezt a munkát egyetlenegy vezető eszmény irányítja. Példát szolgáltat erre Sztanyiszlavszkij és Meyerhold, Komisszarzsevszkaja, fisinhardt, az orosz balett, a müncheni művészek színháza, és a Rouché igazgatása alatt álló párizsi Théâtre des Arts. Főként a szinpadfestészet, mely a színházművészet lényegének mai szemléletét és a legtöbb reformot létrehozta, tud annyira alkalmazkodni, annyira a közös cél felé törni, hogy ma ezt kell az újjászülető művészet lényegének tekintenünk. S ezért volt az, hogy midőn a Modern Szinpadfescészet Első Kiállításának katalógusát irtuk, kevesebbet beszéltünk erről a festészetről, mint magáról a színházról.- 19 -