Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

I. Néhány gondolat a színház újjászületéséről

nőbben Shakespeare, Slowacki és Maeterlinck drámai költeményeiben tapasztalható, az esetek többségében azonban az irodalmi szöveg a szinház számára csak annyi, mint az olasz rögtönzött komédiák szinészei számára a "vezérfonal": téma vagy témák komplexusa a mozgás, a fény és a hang polifóniájához; legtöbbször egy egészen megváltoztatott műalkotás létrehozásához használják fel. E művészetnek ugyanis veleszületett elvarázsló-megsemmisitő képessége van: az irodalmi értékeket színpadiakká alakítja at.

A "visszaszinháziasitás" jelszava a mostani időkben módfelett termékeny talajra talált, mert mar belefáradtak a szinháziatlan elemek sokesztendős támadásaiba;; igy ez a jelszó egyre több tudatos és önkéntelen párthivet szerez magának a színházon belül és kivül egyaránt. Elfelejtett előadási formák élednek újjá; olyan irók, akiket manapság irodalmi szempontból kiselejteztünk, újra felébresztik érdeklődé síinket: az egész vonalon a szinház legigazibb hagyományaihoz térünk vissza. Ilyen nézőpontból még az álklasszicizmus vagy a primitivizmus is magára vonja a figyelmet; nem hatnak ránk azonban az ókori és ódon példák kopirozására irányuló stilizációs kísérletek; ezekben egy újjászületés lappangó energiáit érezzük, és tudjuk, hogy átmeneti jelenségek: uj konvencióknak törnek utat.

Minthogy pedig a súlypontnak a drámáról az előadásra való átvitele sikerrel járt, ennek meg kellett változtatnia a színházak vezetésének struktúráját is. Egy-egy szinház művészi és műszaki dolgozóinak élére a rendező került, s ő diktátori hatalmat kapott. Korábban ez a pozició ismeretlen volt. Az átlagos francia színházban a rendező szerepe még ma is alig különbözik az ügyelőétől. Ott általában változatlanul a szinészi virtuozitás uralkodik s a munkamegosztás a régi: a metteur-en-scene dolga, hogy felállítsa a dráma szituációtervét, gondoskodik a szinpad berendezéséről, a kellékekről, a statisztériá- 17 -