Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

I. Néhány gondolat a színház újjászületéséről

meg azokat az indítékokat, amelyek az ilyenfajta visszanyulásokat szükségessé teszik... A csábitó - mert ismeretlen - igazságok kevély terjesztői, sommásan elvetik mindazt, ami jelenkori életünkből sarjad ki. Elkáprázva a mesterségesen és minden áron megkonstruált történelmi feltevéseiktől, egész erejükkel azon vannak, hogy a mi korunk alapjaiba beoltsák a hajdani civilizáció példáit... Ámde azok az idők nem engedik meg a más korokkal való összehasonlításukat; a rejtett és lassú társadalmi kataklizmák áthidalhatatlan szakadékot létesítettek közöttük. A gyönyörű és bátor reneszánsz-koncepciók nem lehetnek kielégítők ott, ahol az elmélet és a gyakorlat összeütközésének támad visszhangja s ezért a múzeumok homályában vesznek el.

d/ A jövő színházának minden elmélete az egyoldalúság vétkében marasztalható el. Azok az Írók és színészek, akik a mai repertoárok eklektikus jellege ellen szólalnak fel, amikor nem ismerik el, hogy az uj időkre jellemző lesz a színjátszás sokfélesége, a szinház újjászületését (színház alatt a művészetet és a társadalmi intézményt is értve) csak egyetlen aspektusából nézik. Amiként a "théâtre libre"-5* divatjának idején a dráma minden válfaját a kamaraelőadások típusára próbálták visszavezetni, úgy a jelenlegi idealista irányzatok a múlt romjain csupán egyetlenegy színházat akarnak felépíteni: a monumentális színházat, legyen ünnepélyes, majdhogynem vallásos a szinház, az élet és a művészet ünnepeinek szentélye, legyen porondjellegű, sokezer nézőre méretezve, legyen

^*A XII.' század nyolcvanas éveinek közepén Franciaországból kiindult szinházreform-mozgalom, célja a repertoár, a rendezés és az előadásmód naturalista jellegű megújítása, a korábbi modorosságok teljes kiküszöbölése. Nevét André Antoine párizsi színházáról kapta.- 13 -