Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

I. Néhány gondolat a színház újjászületéséről

tői, szinházszerüvé tette a ezzel egyúttal már el is sorvasztotta. Végülis semmi olyan indokot nem látunk, amely miatt kizárólag a taglejtésnek szabadna szólnia hozzánk az emberi lélek szimbólumaként vagy a világmindenség antropomorf elképzeléseként. Az élőszó művészete, akárcsak a mimika is, a dinamikus (időtérbeli) művészetek kategóriájába tartozik, és nincs is szüksége, hogy a színházban honosságért kunyeráljon. Aiszkhülosz, Shakespeare, Fredro, * Wyspianski szinpadi beszéde tömör és erős, hangzásban és szinben gazdag, tehát több annál, hogy csak a mozgás diszitő elemének tekintsék. Mindenesetre van annyi joga a színházhoz, mint a képzőművészeteknek. S ami még fontosabb: ha ezt a problémát élére állítanánk, kisülne, hogy például a festészet (most ne beszéljünk a megvilágítás technikájáról) mint jellegzetesen térbeli művészet, a seregszemlén kevesebb helyhez jut, mint a szó vagy a hang. A színházművészet puristáinak résen kell lenniük, mert alkotásaik, melyeknek abszolút tisztaságot vindikálnak, nem lépték át a szinház határát és nem váltak közszükségletté.

c/ A szóban forgó félreértéshez nagymértékben járulnak hozzá az ókori analógiák, amelyeken a reformátorok a jövőbe vezető hidat felépitik. Nem lehet tagadni, hogy az eszmények ilyen hajhászásainak megvan a maguk jelentősége. Ezek ugyanis nem vezetnek pangásra, még kevésbé maradiságra, egy-egy meghatározott időben szükségesnek bizonyulnak és túlnyomó részben váratlan eredményekkel járnak, uj meglátásokat eredményeznek, bővitik a művészi formák körét s a kritikának uj nézőpontokat sugalmaznak. Ez a mozgalom olyankor szokott káros lenni, amikor az első utasok keresni kezdik az utódaikat, amikor az ihletettségből uj szépelgés keletkezik. Az utódok nem értik-----------------'Aleksander Fredro (1795-1876) a legnagyobb lengyel vigjátékiró.

12 -