Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

•végül pedig a hires és oly gyakran parodizált szavak "az anyja itt - az apja ott" éppen banalitásuknál fogva és minthogy a mai nézőt semmiképp sem hathatnák meg, nagyon diszkréten, pianissimo énekelendök, úgy, ahogy maga a zeneszerző is megadta az utasitást.

Arra az ellenvetésre, hogy itt egyáltalán nem a gyermekről van szó, hanem Halka annak tudatában, mi vár reá, az urasági fattyú elhagyott anyjára, gyermekének kenyeret kolduló földönfutóra, megvádolja szerencsétlenségének okozóját - az átlagos rendező, az érdekelt énekesnő véleményétől és az ilyesmik iránt nem érdeklődő karmester hallgatásától támogatva ezt válaszolta: a szinház nem nőgyógyászati tanszék és nem a vulgáris agitáció szószéke, mindaz, ami nem esztétikus, ellensége a színháznak, főként az operai színháznak, ha tehát az a vitás, hogy egy megzavarodott nő hallucinációjárói vagy egy megrontott parasztlány gyötrő gondolatairól van-e szó, akkor az előbbi feltevés alkalmasságát a cselekmény többi eleme is alátámasztja. Még egy pillanat és Halkának újabb viziója támad: egy vadállat, amely "táplálja a könnyét és őrzi álmát..." Hogy is lehetne másképp érzékeltetni e szavak értelmét, mint keresztbe tett karral és érzelmes tekintettel? A szerencsétlen őrült látomásainak hasonló kategóriájába tartozik a bölcsődal is: "Én csöppnyi magzatom..." - ezt úgy kell énekelni, mint egy gyermekkoporsó felett. És tessék arra a mindenféle sólyomra, kis galambra és hollóra gondolni, amelyek pillanatonként ott suhannak el Halka lelki szemei előtt, meg arra a próbálkozásra, hogy megvédje Januszt a tömeg előtt ("Januszom lelkét a Sátán megbabonázta"), amely szavak vége mély, komor hangnemben szól és a zenekari kiséret még csak növeli az ének démoni hangulatát. Tehát úgy van, ahogy mondom — makacsolja meg magát az átlagos rendező -, Halka minden kétséget kizáróan őrült az első felvonástól az- 127 -