Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

Zürichi-tó vagy a Lago di Como látképét is ábrázolhatta, és egészében egy szines levelezőlap vagy egy un. "dianéző"-be való képecske illúzióját is kelthette. Egy-egy ambiciózusabb diszlettervező az opera couleur locale-.iának hangsúlyozása végett háttérnek a Morskie Oko vagy a

20

Czarny Staw G^sienicowy * diszletképét másolta oda.

A két világháború között a szinházi előadások szegényes és eszmeietlen jellegét különféle formalista ötletekkel próbálták álcázni és akadtak olyan díszlettervezők, akik a Halka tájait a tátraalji üvegfestések vagy a népi fafaragások mintájára próbálták stilizálni, de felmerült az a kérdés, mit tegyenek az első felvonás díszleteivel és a jelmezekkel, amelyek mindenképpen történelmi vagy néprajzi hitelességet kivántak.

Ezeken kivül nem voltak problémáik. Jonteknak a "Sűrű erdőn...” kezdetű áriéban elegendő teret kellett kapnia hanganyagának kibontakoztatásához és senkinek sem volt joga beleavatkozni arcjátékába, taglejtéseibe vagy szituációiba. A Dudással folytatott párbeszédét annyira lebagatellizálták, hogy az öreg falusi muzsikus alakját a varsói szinpadon hosszú évekig egy kiérdemesült olasz bariton játszotta, aki ahelyett, hogy megindította volna a nézőket, nevetséget keltett idegenszerü kiejtésével. Halkához, aki már a harmadik felvonásban visszavonhatatlanul megháborodott, illett akármilyen természetellenes viselkedés. Senkinek sem sikerült, és - amint állitják - nem is fog sikerülni, hogy drámailag felélénkítse a harmadik jelenet együttesét (szextett és kórus). Túlságosan hosszú és - állítólag - semmi sem történik benne (!!!), a legokosabb volna alaposan megrövidíteni. Persze minden lelkiismeretfurdalás nélkül lemondhatnánk Jontek és Halka duettinójárói ("Én láttam arcát, hallot-----------------'Tátrai tengerszemek.- 125 -