Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)
VII. A "Halka"
hány vidám hangulatú parasztlegény jelenik meg. Hozzák magukkal a falusi zenekart... A zene hangjaira felpattannak a leányok és fiuk és máris topognak, járják góral szokás szerint egyhelyben, máris derékon ragadják egymást, a fiuk hetykén tarkójukra rántják kalapjukat és lengetik fokosukat.Egy pillanat múlva megkezdődik a tánc, hogy aztán a hagyományos módon folytatódjék. Amikor a zene eléri a tetőpontot, a táncoló párok élére kiugrik a termetükkel és ügyességükkel kiváló férfiak csoportja. A betyártáncnak nevezett táncot kezdik. Libasorban mennek, mintegy betyárportyára, mintegy a cserjék közt bujkálva lehajolnak, és mintha lesből akarnák megtámadni az ellenséget. Megjátsszák a harcot, fokosukkal hadonásznak, egymás közt összemérik ezt a fegyverüket és lecsapják a földre. A diadalmas részben keresett lépéseket tesznek, leggugolnak és magasan ugorják át a lobogó pásztortüzet. A körbenálló leányok lelkesen nézik ezt a legényvetélkedést. A betyártánc után a zene egyre vadabb ütemének hatására a legényeket és leányokat elragadja a táncos őrület. Párosával és egyenként keringenek, egyre változtatva lépéseiket. A mozgás e káoszán a magasba emelt fokosok uralkodnak, fenyegetően villannak meg a vörösen lángoló pásztortüz fényében. Ez a fény világítja meg a vénségtől és munkától meghajlott körülállók'alakját és gondterhelt arcát is, hiszen másnap 'újra munkanap* lesz... S éppen akkor, amikor a zene elérte a legnagyobb hevességét, a táncosok feje fölött megnőtt a fokoserdő, amikor kevélÿ, vidám erővel teli csoportozattá váltak, akkor megszólal egy bánatos, halk, lassú zene..." Következnek Halka és Jontek drámai jelenetei, a kórussal, amelyek mindkét szólóénekestől nagy színészi alkotóerőt kívánnak, a kórus szerepének kidolgozáséban pedig hajszálpontos rendezői munkát feltételeznek. Világos,- 122 -