Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)

VII. A "Halka"

lók körétől és a kastély terasza felé fut, onnét pedig nyugtalanul néz a kert belseje felé, ahol Halka megjelent. Zofia, akit a táncosok a mazurka-szabályok szerint egy időre "elragadtak", kénytelen együtt keringeni velük, ezért nem látja Janusz távozását. Egy pillanat múlva ijedelemmel telt tekintete köröskörül keresi Januszt. Végre felfedezi, egy táncfigura-változás pillanatában sikerül odafutnia és melléje állania. "Janusz még nem látja, és nagy izgalommal figyel egy alakot, amely a fasor mélyén, a fák előtt fehérük. Megrezzen, amikor Zofia karonragadja és mélyen a szemébe néz, mintha ki akarná fürkészni levertségének okát. Janusz a földre szegezi szemét és semmit sem válaszol. így maradnak, drámai hallgatásban, a felvonás végéig. E némajelenet alatt a tánc eléri tetőfokát, egyre széditőbbé válik. A fáklyák lassan kialszanak, komor fényt vetve a táncolókra. Az eget felhők vonták be. A mazurka azzal ér véget, hogy a táncosok térdet hajtanak partnernőik előtt. A háttérben... a kurtanemesek hada az Asztalnokkal együtt koccint a jegyesek boldogságára."

Köztudomású, mennyi baja van a többé-kevésbé realista előadásra törekvő operarendezőnek a mindenféle együttes jelenetekkel (a kva~héttőktől és kvintettektől fel-O

felé), különösen a zenedráma korát megelőző időből származó müveknél. Ezek a "számok'*, még a legszebbek, a zenei egészbe legjobban belekapcsolódóak is, amelyek ebből a szempontból semminemű "lábjegyzet"-re sem szorulnak - dramaturgiai szempontból mégis késleltetik az operahősök cselekvéseinek kibontakozását, nem magyarázzák magatartásukat, nem járulnak hozzá jellemzésükhöz, s ezért ugyancsak hozzájárulnak a szinpadi kifejezés legrosszabb, legnevetségesebb sablonjainak - Tolsztoj ironi-1 1 O----------*Sichard Wagner (1813-188?) romantikus-naturalista jellegű opera-reformjának kora.- 116 -