Schiller, Leon: A hatalmas színház - Korszerű színház 63-64. (Budapest, 1963)
VII. A "Halka"
Asztalnok mindegyikre szívből megemeli sapkáját, ezt körülötte a magasabb születésű nemesek enyhe iróniával fogadják., dehát megfelelő módon kell viszonoznia a minores gentes''* * csoportjába tartozó vendégeinek udvariaskodásait. Szónoklata — Moniuszko és Wolski felfogásában - mesteri módon példázza a XVIII. század második felének nemesi ékesszólását. "Itt az a hangsúlyozott különbség jut kifejezésre, amely a felvonás elején a kurtanemesek által énekelt polonéz jellege és hangja, valamint az Asztalnok áriájának hátteréül szolgáló másik polonéz között mutatkozik. Ez utóbbi polonéz roppant választékos, majdhogynem francia stilusu, szinte menüett-frázisokat hallunk benne. A dolcissimo játszott szubtilis kiséret a mágnás beszédének különleges, előkelő, retorikai szóvirágokkal telitüzdelt, látszólag elbűvölő, de alapjában véve kozmopolita szónoklat jellegét adja." A színházi gyakorlat szempontjából nem szerencsés mazurka-befejezést a következő módon oldották meg: "Az egészen hosszú bevezetés alatt az előtáncos és a többi táncosok táncba szólítják a jegyespárt, ezek láthatóan nem mondhatnak ellent, jóllehet semmi kedvük ehhez a mulatsághoz. Zofia szeretné megkérdezni Janusztól, mi történt azzal a szegény falusi leánnyal, akinek védelmetakart nyújtani. Vagy tán rossz előérzete támadt, mert látja jegyesének megváltozott viselkedését.Janusz zavartnak, nyomott kedélyünek látszik... Zofia titkon követi... Sőt mindez épp akkor történik, amikor a két jegyes a köréjük sereglett táncosok érdeklődésének középpontjába kerül. Végül abban a pillanatban, amikor az előtáncos vezényszavára az ifjú párt elválasztják egymástól, Janusz felhasználja a pillanatnyi kavarodást, kisiklik a tánco^‘Alacsonyabb születésűek (latinul).- 115 -