Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

V. A szóbeli ráhatás módjai

A tudakozódni és az állitani cselekvéseket elsősorban teljes mondattal vagy az adott esetben ilyen mondat szere­pét játszó egyetlen szóval hajtják végre. Mindkét szóbeli cselekvéshez a hangsúlyos szó nagyon tiszta és világos aláhúzására és a mondat összes többi szavának viszonylagos egybeolvadására, egyhangúságára és hangsúlytalanságára van szükség. A hangsúlyos szó azt fejezi ki, amit kieme­lünk a partner emlékezetéből, vagy beléje plántálunk; a mondat összes többi szavának csak az a feladata, hogy segítsen megkeresni a partnernek emlékezetében a cselekvő számára szükséges tényeket vagy elhelyezni emlékezetében a cselekvő által nyújtott ismeceteket. A hangsúlyos szó kényszerit, az összes többi segit. A hangsúlyos szóban összpontosul az egész mondat kérdő vagy állitó jellege. Ha a tudakozódás vagy az á^litás egyetlen szóból vagy rövid mondatból áll, ez azt jelenti, hogy a partner emlé­kezetéből valami nagyon egyszerűt veszünk elő, illetve valami nagyon egyszerűt plántálunk bele, vagy pedig olyas­mit, amiről a partner már éppen eleget tud. Ha ezeket a cselekvéseket hosszú mondat segitségével hajtjuk végre, ez azt jelenti, hogy emlékezetéből olyasmit emelünk ki, vagy olyasmit plántálunk,ami bonyolult vagy magyarázat és tisz­tázás nélkül érthetetlen, ilyenkor a mondat egésze mintegy tárgyilagos utbaigazitást ad a hangsúlyos szó megjelölte tárgyról. Ezért a mondat logikai felépítésének és megfor­málásának igen világosnak kell lennie. Ivanov Krisztus megjelenik a népnek c.képén a bal­ról másodiknak álló, meztelen fiú készül tudakozódni. Ivanov, Alekszandr (1806-1858) kiváló orosz romanti­kus festő. 1830-tól kezdve Olaszországban élt, ott festette leghíresebb festményét, az 540x850 cm nagy­ságú Krisztus megjelenik a népnek cimü kompozíciót, amelyen húsz évig (lé37-Í85l7 ) dolgozott.- 42 -

Next

/
Thumbnails
Contents