Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

V. A szóbeli ráhatás módjai

a gondolkodási folyamat, amely kivétel nélkül minden esetben - a szinmüvészetet kivéve - mint a mondat szótári és nyelvtani felépítésének előfeltétele születik meg, amit a visszaemlékezéseken kivül semmi sem rögzit, ami csak addig létezik, arnig a mondatot kimondják - ugyanezt a színész a szerző adta szavak és szóösszetételek alapján, azaz mondhatni a második oldalról megközelítve alkotja meg. Ez a cselekvés folyamata, amely igen különböző lehet, s ettől függően a szinész műalkotása is változik.

A szókészlet és a nyelvtan kapcsolata, a szóbeli ráhatás módjával természetesen vitathatatlan.De ha a szinész leegyszerüsitve képzeli el ezt a kapcsolatot, könnyen abba a naiv feltevésbe eshet, hogy a kiejtett szavak értelme véglegesen és egyszer s mindenkorra előre meghatározza a velük való cselekvés módját vagy kiejtésük módját. Ha például a szövegben ez áll: "Figyelmeztetlek", akkor szerinte figyelmeztetni kell; ha az áll: "Nagyon örülök", meg kell győznünk a partnert örömünkről stb., stb. Ha a szinész ilyen módon a szöveget, a szavakat játssza meg (szemben a szővegmélyének, a szöveg és a darab összefüggéseinek eljátszásával), lényegében lemondott közvetlen és elsőrendű kötelességéről.

Ha a szinész a szöveget úgy "játssza meg", hogy szerepe szavait a hangvételekkel csupán cicomázgatja, ennek oka rendszerint abban rejlik, hogÿ nem veszi figyelembe a cselekvés módjának függőségét a szöveg értelmi tartalmától, primitiv fogalmai vannak erről az összefüggésről, leegyszerűsítetten értelmezi a "szövegmélye" műszót.

A valóságban ez az összefüggés rendkivül bonyolult, és emellett nem eléggé felderített. Számtalan példával bizonyítható, hogy egyáltalán nem áttétel nélküli kapcsolat ez.

így szidalmazó szavakat igen gyakran használnak becézésre, a szeretet, a gyengédség kifejezésére (például közeli barátok között, gyermekekkel, állatokkal szemben);- 54 -