Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
VII. Átlényegülés
I T húzódik a határ az illusztrálás művészete és az átélés művészete legjobb alkotásai között. Az illusztrálás művészete oly magasra értékeli az átélés megjelenési formáit, hogy nem engedi meg a rögtönzést, amely összezúzhatja a legszebb, legelegánsabb és legkifejezőbb formát is; az átélés egyszer s mindenkorra megtalált formáját többre becsüli az élmények közvetlen megnyilvánulásánál. Az átélés művészete elképzelhetetlen rögtönzés nélkül. Ki több, bizonyos értelemben éppen a rögtönzés a lelke, legmélyebb lényege ennek a művészetnek. Amikor Sztanyiszlavszkij még nem tárta fel a szinházi átélés természetét, a hős iránti szenvedélyes érdeklődés Apolló váratlan ajándékaként jelent meg. A szinész értékelte az ihletnek ezeket a pillanatait, vigyázott rájuk, de minthogy nem adott számot magának keletkezésükről, könnyen szem elől tévesztette annak fontosságát, hogy a hősnek pontosan milyen dolgai vonzzák. Ez aztán megbosszulta magát, megjelent az értelmezés tisztázatlansága, az átfogó cselekvés és a fő feladat határozatlansága. Ha a szinész tudja, hogy az átélés lényege az alak ügyei iránti szenvedélyes érdeklődésben rejlik,akkor elkerülhetetlenül arra a következtetésre jut, hogy fontos, sőt döntő szerepet játszik azoknak a tetteknek konkrét összessége, amelyekből a ezerepbeli viselkedése áll. A hős ügyei iránti szenvedélyes érdeklődéséből logikusan fakad érdeklődése a következő láncszemek iránt, amelyek a szerep fő feladatának elérését szolgálják, következésképpen az átfogó cselekvést alkotják. A szinész csak akkor biztosította annak lehetőségét, hogy felépítheti az alak ügyei iránti vonzódása szakadatlan vonalát, ha megtalálta a szerep átfogó cselekvését. Most már nem elégszik meg azzal, hogy az adott jelenetben, az adott párbeszédben, az adott szövegnél egyszerű és igaz a játéka. Csak akkor lesz elégedett, amikor meg- 140 -
