Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)
VII. Átlényegülés
Ugyanezt a gondolatot fejtette ki Alekszandr Osztrovszkij: "A nézőnek csak akkor nyújt igazi élvezetet a szinház, ha látja, hogy a szinész teljesen és maradéktalanul éli annak a személynek az életét, akit alakit". Mindkét tételben a nézőről való gondoskodás áll az első helyen. A nézőnek kell látnia az alak teljes és maradéktalan életét; a nézőnek kell hinnie valódiságéban. Hogy a néző higgyen, ehhez kell hinnie a színésznek is. Miben és hogyan kell hinnie? A hinni szó, értelme szerint, azt jelenti, hogy valamit valóban létezőnek, reálisnak ismerünk el, valamiről meg vagyunk győződve. De közben a szinész a színpadon állandóan feltételes közegben mozog; tudja, hogy egész környezete - az emberek, a tárgyak, az emberek közti kapcsolat - feltételes, nem pedig valódi. Hogyan kényszerítheti magát,hogy higgyen a nyilvánvaló valótlanságban? Méghozzá pontosan egy meghatározott napon, meghatározott órában és előre kigondolt, tudatosan létrehozott valótlanságban! Sztanyiszlavszkij ezt a kérdést mint az objektiv igazság kutatója közelítette meg. Minthogy nem óhajtott "Apollóra hagyatkozni", ésszerű eszközöket keresett, amelyek elősegíthetik, hogy megjelenjék ez a "nyilvánvaló valótlanságba vetett csodálatos hit". Azzal kezdte, hogy mindent kisöpört a színpadról, ami zavarja a színészt e hit kialakulásában: kutatásainak ebben a szakaszában igyekezett minél közelebb jutni mindannak az igazságához,valódiságához, ami a színészt a színpadon környezi.Ezen az utón el is ért bizonyos pozitív eredményeket. Sztanyiszlavszkij azonban nem volt elégedett ezekkel a sikerekkel; látta, hogy a színház legnagyobb feltételessége minden esetben a nézőtér,a jelenlévő nézők, akikért lo* A. 0sztrov8zkij: A színházról, 1947* 77« o. (oroszul) 130 -
