Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. II. - Korszerű színház 61-62. (Budapest, 1963)

VII. Átlényegülés

kérdés, hogyan egyesítse, hogyan ötvözze szerves egészbe a szerep őszinte átélését az alakhoz fűződő szenvedélyes és helyes viszonyának kifejezésével,ez a kérdés gyakorlatilag mindig legfontosabb problémája minden színésznek minden uj 3zerep esetén.E kérdés gyakorlati megoldásának szenteli a színész az alakon végzett teljes munkáját, ha célja egy meghatározott eszmét képviselő, me ghatározott alakká való átlényegülés.

A problémát azonban nem mindig sikerül megoldaniuk a színészeknek és ilyenkor ismét felbukkannak az átélés és az alakhoz fűződő viszony közötti állítólagos ellentmondásról szóló hamis képzetek maradványai, vagy legalábbis az, hogy az ál-ellentmondás feloldásának módját még nem tisztázták.

Gyakran lehetünk tanúi annak, hogy a színész hihetetlen buzgalommal demonstrálja a nézők előtt hőse erényeit vagy hibáit, s nagy igyekezetét nyilvánvalóan az szüli, hogy a néző ne gyanúsíthassa őt határozatlan állásponttal. Nem az alakhoz fűződő viszony megjátszásának maradványa ez? Amikor a szinész azt akarja megmutatni ,hogy az általa alakitott személy "pozitiv", "negativ”, "vigjátéki" stb. figura, akkor (az adott jelenetben, epizódban vagy a szerep egészében) az alakhoz fűződő viszonyának kifejezésére törekszik és megfeledkezik róla, hogy átélés nélkül lehetetlen a meggyőző átlényegülés. S megjelennek a sablonok.

Gyakran láthatjuk ennek ellentétét is. Ilyenkor a színészt az átélés öncélúan izgatja. Teljesen elmerül az átélésben, nem jut ideje a cselekvés vonaléra, a cselekményre, nem tudja, mi történik körülötte a színpadon. Mindezek eredményeként elsikkad az, hogyan értelmezte a szinész szerepét s milyen a társadalmi álláspontja, a temperamentumot az érzékenység váltja fel, az alkalmazkodások egyeikuak lesznek,színtelen, fejlődés nélküli alak születik és ismét, elkerülhetetlenül, megjelennek a sablonok.

128