Jersov, Pjotr: A színészi alkotás. I. - Korszerű színház 59-60. (Budapest, 1963)

IV. fejezet: A látomás megelevenítése

súlyos szavakon nyugszik, az egyes szavaknak szerényebb szerep jut, mint ahogy pl. szerényebb a szerepe egy ecsetvonásnak a festményen.

Itt példaként az If.iu gárda előadását említhetjük a moszkvai Majakovszkij Színházban. Tolmazov színész Tyulenin szerepében a fasiszta támadásról beszél, amelyet épp most látott. Annyire megrázta a látvány, hogy nincs ereje és szava arra, hogy kiszínezze a képet: a részleteknek szinte nincs is jelentőségük számára, csakis az "egész” érdekli. És valóban,a kép egésze hallatlan megrázó erőre tesz szert, bár a szinész mintegy "színtelenül" mondja ki a szavakat,

"A beszéd és a szó kidolgozását mindig azzal kell kezdeni, hogy beszédütemekre, azaz "szólamokra" ősz tjük,más-léppen szólva elhelyezzük a logikai szüneteket"^ - irta Sztanyiszlavszkij.

Ez a felosztás, az ő kifejezését használva, rendet teremt a szavak között, helyesen egyesíti őket csoportokba, családokba vagy, ahogy egyesek mondják, szólamokba.

A képnek, amelyet a színésznek meg kell találni a szerep adott szavaiban és amelyet ezekkel az adott szavakkal kell felrajzolni, tényekből - tárgyakból, eseményekből, folyamatokból - kell állnia. Az adott szavak mindegyikének valamelyik tényhez, tárgyhoz, eseményhez kell tartoznia. Az egy és ugyanazon tárgyhoz tartozó szavak alkotják a szócsaládokat, szócsoportokat; ez egy beszédütem. Hogy érthetővé váljék az egyazon ütemhez való tartozásuk, a beszédütemeket vagy családokat szünetekkel kell elválasztani, az ütemen belül pedig a szavakat egybefolyóan, egyetlen nagy szóként kell kimondani.

Iá. K. Sz. Sztanyiszlavszkij Összes Iáivei, 3. k. 1955.

97. o. (oroszul)-156 -i